#1
Expresszionizmus
1
Széles csíkok vad lángok
A húsba késsel lyukat vágok
Sütögetek ízlelek figyelek
Vért szagolok érzést szippantok
Körülöttem hantok s tornyok
Sápadt színnel magas hegyormok
Hegyes csúccsal felém meredeznek
Sok ostoba kérdéssel kertelnek
Szakadt bőrrel az arcunkon
Reményt mellőzve kutatunk
Vizet és kenyeret akarunk
Vagy egymás testét tépjük
A bocsánatot soha nem kérjük
Megrágni feldúlni eltiporni
Nagy feladat hidd el nekem
Összetörve száraz szemmel sírni
Kétségbeesett üvöltés szelével
Beszakadt körmeink szélével
Hasítjuk az ösvényt az útnak
Kézzel ásunk gödröt a kútnak
Térdre esve koppan a csont
Feljajdul a föld mélyéről egy holt
S halott álmokkal a fejében
Jár háláltáncot a sírja tetején
Mi ezt rémülettel figyelve
Pengénket az ég felé nyújtjuk
Amivel a szívünkben a remény
Vöröses lángját újra gyújtjuk
2
Éles kiáltás tompán csengett
Gúnyos kacajában fetrengett
S ezzel a lelkünk mélyén rejtett
Félelemmel teli érzéseket keltett
A perverz ismeretlent is ismerő
Kéjelgést felfokozott formában
Hajszoló veszélyt hozó szerető
Könnyeink sósan ránk száradva
Traumát okozó élmények emlékeként
Hasított most elborult elménkbe
Hegyek éles ormairól letaszítva
Testünk sebeit a felszínre hozva
Vért szopok és halált falok
Étket továbbra is hajszolva
Saját magunk nem lehet elég nekünk
Majd mi hozzuk el a végzetünk
Sorsom útját még én sem találom
A jövőt bizonytalannak látom
A folytonos harc felfokozó hevében
S a pusztítás mámorító kedvében
Érezni a fájdalom gyönyörét
Ízlelni az elesettek kifolyt vérét
Örömet okoz ez mind nekünk
Így a búnkat könnyen elfeledjük
Pengénk vasa a sötét felhőket
Hogy tisztuljun az ég szétkergeti
S a remény lángja a lelkünket
Utoljára tüzesen izzóra hevíti
2009. 10. 16.
