Volt jó néhány repedés a falakon, de ez természetes, hiszen csak pár éve épült a ház. Mondta is a kivitelező, hogy majd újra kell festetni, amikor megáll a falak mozgása. Tudomásul vette persze, hiszen nem először hallott erről, de azért egy kicsit mindig bosszankodott, amikor megpillantotta a repedéseket a falon. Főleg az a pókszerű formájú volt zavaró, ami pont a zuhanyfülke fölött volt. Ma reggel is ez ötlött először a szemébe, amikor álmosan kiballagott a fürdőbe, bár most nem igazán volt ideje ilyesmivel foglalkozni. Már elmúlt fél hét, alig bírt felkelni, és tényleg nem lenne jó elkésni. Azért, úgy gondolta, még a zuhany és a hajmosás belefér. Még szerencse, hogy a múlt héten levágatta rövidre, így legalább szárítgatni nem kell nagyon.
Beállt a zuhany alá, behúzta maga mögött a kabinajtót. Kicsit hunyorgott, nem igazán ébredt még fel, de egy kávéra már tényleg nincs idő. Majd iszik bent. Ásított egyet és közben egy pillanatra a szeme sarkából mintha úgy látta volna, hogy a repedés megmozdul. "Á, csak többet kéne aludnom." - gondolta és besamponozta a haját. Becsukta a szemét, és akkor megérezte a csípést a bal vállánál.
A helyszínelő fásultan végezte a munkáját. Már hetek óta minden nap túlóráznia kellett. A fotózással gyorsan végzett, de a hullaszállítót még meg kell várnia. Egyébként nem túl bonyolult az ügy, gondolta, pánikroham. "Talán az hitte, beszorult a kabinajtó, és ezért dörömbölt a falon." - gondolta az ütésekről a nő kezén. Feltűnt neki a kis piros pont is a vállán, de az valószínűleg csak egy pattanás lesz. Egyébként is, ez már nem az ő dolga, úgyis boncolják majd.
A szomszéd este 6 körül ért haza. Még ott volt a két rendőrautó a ház előtt, de a hullát már elvitték. A helyszínelőktől nem tudott meg túl sokat, csak annyit mondtak, hogy a harmadikon történt, pánikroham. "Elképesztő, mik történhetnek itt alig pár méterre tőlünk." - gondolta, amikor belépett a lakásba - "Az a nő pont a konyha másik oldalán lakott." Aztán eszébe jutott, hogy ma még mindenképpen fel kell hívnia a gázszerelőt és a biztosítós papírokat is elő kell keresnie, ha holnap el akarja intézni. A gondolataiba merülve ment ki a konyhába és észre sem vette az új, pókszerű repedést a falon...