Budapest, belváros, kortárs képeket is fölvásárló aukciósház, az ezredforduló tája, vagyis kb 10 éve.
Űlünk sorban, mi beadók, mint a körzetiorvosi váróteremben.
Az antik tárgyak közepette.
Én óriáspizzás dobozzal, melyben főművem helyezkedik el. Gyűjtöttem ugyanis a különböző kartondobozokat, a laposokat, logisztikailag.
Néni űl mellettem, beszédbe elegyedünk.
Nem hozta a beadandó képeit, kis fényképalbum van nála, olyan mint amibe a csalódi fotókat szokás tartani.
Szorongatja kezében, elmeséli, hogy egyedül maradt négy gyerekkel, nem akarta ő ezeket beadni, ezeket csak úgy magának festegette.
Odaadja a kis albumot, kinyitom, és megszűnik körülöttem a világ.
Chagalli üdeség, tiszta színek, vidámság, meseország.
Időtlen időkig nézegettem volna, ám pici epizód szakítja félbe a várakozók melankóliáját.
Lezser fiatalember vágtat keresztül a várótermen, kezében egy darab farostlemez, bűzlik a higitótól.
Festménynek látszó tárgy, van rajta három festékcsík, ami az ő festménymivoltát erősen hangsúlyozza.
Felrántja a rendelő ajtaját és kiszólítja a hozzá teljesen hasonló másik lezser fiatalembert.
Az kijön, átkarolja emez vállát.
-Sanyi, ezt még tegyétek be, szombatra.
-Persze, Gabikám, mit írjak rá.
-Írjál rá, annyit ami nektek is jó lesz.
-Ráírok neked egy olyan négymillát jó lesz?
-Persze, vigyázz mert ragad.
Az epizód itt végetér.
Az anyukát beszólítják, félperc múlva sápadtan kijön, szólni sem tud, kérdem mitörtént hát, nem válaszol csak int a kezével, sietve indul kifelé, ki szeretne érni mielőtt elsírná magát. Nem sikerül neki, zokogva szakad ki az ajtón.
Nagy csend lesz a váróteremben.
Én következem.
Belépek.
Sanyi láthatólag ebédhez készülődik.
Egy ásítás kíséretében intézi hozzám kérdését:
- Nya, maga is valami önjeleölt leonardó?
- Nem, -mondom neki barátságosan,
Én a pizzafutár vagyok.
Így megy ez! Ilyen helyen én is voltam. Zsűriztetni vittem a képeimet, miközben leadtam őket egy 70 év körüli festőbácsi jött be és ismerősként köszöntötte a Hölgyeket, lerakta a képét, elbeszélgettek, természetesen rám ügyet se vetettek. Majd elköszönt de a Hölgy még utána szólt, ilyeneket hozzon még mert nagyon keresik. Egy nagyon csúnya, barna tónusú csendélet volt.
Szerkesztette: @Attila - 2011-12-16 17:54
Bejelentkezés
Hozzászólások
