Gy. Ferenc munkanélküli hajléktalanként tengette
életét.
Nem volt olyan nagyon rossz ez az állapot, hiszen így adót sem kellett fizetnie
semmi után.
Igaz, nem is lett volna miből...
Gy. Ferencnek azonban ezen örömök ellenére sem volt teljes az élete. Valami
hiányzott nagyon belőle. Az emberi kedvesség.
Mindenki lenézte, leköpte, sőt, még az utcakölykök is megszurkálták olykor-
olykor, ha láttak nála egy laptopot, vagy mp3 lejátszót, esetleg egy
nagyképernyős plazmatévét.
Gy. Ferenc ezt nem is bánta igazán, csak legalább kedvesen tették volna. De
nem!
Aztán egy nap minden megváltozott!
Gy. Ferenc épp egy kis trafik mellett feküdt kartonpapírba bugyolálva, és napi
sajtót olvasta, amit valaki eldobott az utcán.
Érdekes volt nagyon. A média az tudja, hogy mi kell az embernek...
Valami beteg ipséről szólt a vezércikk, aki perverz sorozatgyilkos, meg
ilyesmi. A hatóságok Frogtündérnek nevezték el, mert egy fültanú szerint valami
brekegő hangot lehetett hallani a bűncselekmény idején az egyik áldozat
lakásából. Hát igen...
Gy. Ferenc hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy férfi áll előtte.
A férfi kedvesen mosolygott, és bal kezében egy lábas paprikáscsirkét tartott.
Kissé kövér volt, olyan 35 körüli, és nagyon jó benyomást tett Gy. Ferencre,
ahogy ott állt mosolyogva, régi, galambszürke öltönyben, neonzöld ingben. Még
kacsintott is, és ez hősünk szívéig hatolt...
- Szia kedves! - mondta édesen gügyögő hangon az idegen - Nem kérsz egy kis
paprikáscsirkét, te drága?
Gy. Ferenc nem akart hinni a szemeinek, és a füleinek! Ennyi kedves törődő szót
talán még egész életében nem hallott. Pedig megért már szebb napokat is
valamikor. Volt idő, amikor egy egész ország itta mohón minden szavát - de ez
olyan távoli, homályos emlékkép volt, hogy már azt sem hitte néha, hogy igaz
lehetett.
- De, kérek. - motyogta fejét oldalra hajtva, és kezeivel hevesen gesztikulált
hozzá.
- Akkor gyere drága! Felmegyünk hozzám, és megmelegítjük, nehogy hidegen edd
meg. Az nem tesz jót az emésztésednek. - gügyögte az idegen aranyosan.
Gy. Ferenc, mint valami kisgyerek, elindult a pasi után.
Csak néhány métert kellett menniük. Az idegen egy lerobbant, kertes családi ház
kapuján kezdett matatni a zárral. Mintha egy meggörbített drótdarabbal nyitotta
volna ki, de ebben nem volt biztos hősünk, mert az idegen próbálta testével
eltakarni a műveletet.
A kis kerti ösvényen elballagtak a házig.
Az ajtóban nem volt zár, így hát nem kellett vesződni a nyitással.
A házban iszonyatos bűz terjengett, de Gy. Ferencet ez nem zavarta, hiszen
aludt már ő kukában is.
A ház belseje érdekes volt. Több kis helységből állt, szinte labirintus volt.
Talán még Minotaurus is ott volt valamelyik szobában...
És, ami a legfurcsább volt, az egész mocskos, cigifüstös, büdös lakás tele volt
pillangóval.
Mindenhol ott voltak. Szinte birtokba vették az egész lakást.
Az idegen egy pincébe vezető lépcsőt mutatott Gy. Ferencnek.
- Lefelé megyünk. Ott a konyha.
Lementek a korhadó lépcsőn, és csodák csodája, tényleg ott volt a gáztűzhely,
és egy régimódi tálalószekrény a pince jobb sarkában.
Viszont az is feltűnt Gy. Ferencnek, hogy a pince közepén, a padlón, egy hatalmas
lyuk tátong. Mint valami odaásott kút...
A férfi felrakta a paprikáscsirkét melegedni a gáztűzhelyre.
- Kavargassad drága, le ne égjen - szólt hősünknek - Én felszaladok az egyik
szobába székért, hogy le tudj ülni. - azzal fel is ment a lépcsőn.
Gy. Ferenc már a szájában érezte a kaja ízét. Mit érdekelte őt, hogy hová
szaladgál ez a bolond...
Öt perc múlva már pont elég meleg lett a csirke. Az idegen ekkor jött vissza,
de széket nem hozott.
Viszont furcsa változáson ment keresztül. Öt perc alatt. Hihetetlen változáson.
Megállt az ajtóban, és nekidőlt a falnak. Ágyékát egy vörös, szegecsekkel
kivert bőrtanga takarta, aminek két oldalán szomorúan fityegtek kilógó
golyói.
Felsőteste fedetlen volt, viszont a mellszőrzetébe három név volt bele
borotválva ciril bettűkkel: LENIN, MARX, ENGELS.
Lábszárát térdig érő, szakadt harisnya fedte, lábfejein pedig kivágott orrú
körömcipő éktelenkedet.
Illetve csak ez egyiken. A másikon egy pamutbojtos orrú papucs. A papucs
orrán a bojt mintha azt kérdezte volna:
- Picur, megvárhatlak?
De ez lehetett Gy. Ferenc rémült képzelődése is...
A férfi jobb kezében egy harapófogó volt, amivel a mellbimbóit csavargatta.
A száján vastagon állt a rúzs, és feje búbjára egy rikító zöld, extragöndör
parókát tett.
- Thisz isz Spártaaaaaaaaaa! - kiáltotta az idegen váratlanul, és úgy
mellberúgta Gy. Ferencet, hogy az beleesett a helység közepén ásott gödörbe.
Na, ebből sem lesz már paprikáscsirke evés - gondolta szomorúan hősünk a majd 5
méteres zuhanás után.
A figura sötét árnyként lebegett a gödör pereménél, majd vékony kötélen
leengedett Gy. Ferencnek egy moslékos vödröt.
- Vetkőzz le, és a ruháidat tedd a vödörbe! - szólt le neki erélyesen.
- De kérem! - affektált hősünk - Ez böszmeség!
- Ne pofázz annyit!!! Tedd amit mondtam! - ordította az idegen parancsoló
hangnemben.
Gy. Ferenc nem mert ellenkezni. Követte az utasításokat.
A vödör, a ruháival megindult felfelé. Ám hamarosan megint ott
himbálódzott az orra előtt.
- A vödörben van egy szaros alsógatya, és egy pár mocskos zokni. Vedd fel!!!!!!
Gy. Ferenc undorodva vette magára a holmit.
A vödör ismét felhúzattatott, és hősünket átölelte a magány csendes, félelmetes
karja.
Az idegen eközben halkan, valami érthetetlen brekegő nyelven dudorászva (ehe
juh nyem, ehe juh nyem) egy szobafestőpemzlivel elkezdte kimeszelni a pince
falát.
- Bármelyik pillanatban jöhet valami vendég, és akkor mit szól, milyen kupi van
itt - motyogta az orra alatt, megszakítva a furcsa dalt.
A szobafestőpemzli pedig pajkosan kacsintva megkérdezte:
- Picur, megvárhatlak?
Ebben a pillanatban a bejárati ajtó hatalmas robajjal beszakadt, és egy
robotzsaru jelmezes nő ugrott a lakásba, csőre töltött pisztollyal a kezében.
Lerohant a lépcsőn, és ráfogta a fegyvert az idegenre.
- Ne lőjön, mindent bevallok! - mondta a pasi rémülten - Igen, én vagyok a
Frogtündér. Igen, bevallom. Ott az éjjellátó infraszemüveg a sublótfiókban, a
levesszedő kanál mellett, csak kérem ne bántson...
- Ez engem nem érdekel kérem! - mondta a nő hidegen - Klári ügynök vagyok, az
APEH pénzbehajtó kommandójának titkosügynöke. Fülest kaptunk Viktor nevű
ügynökünktől, aki az álcázás érdekében biztonsági őr, hogy Gy. Ferencet látta
magával bejönni ebbe a házba. Az illető tartozik a Magyar Államnak. Hiába
törlesztett már 80 milliárdot, még mindig van fennmaradó tartozása. Kereken 24
Forint, 30 Fillér! Velünk nem lehet szarakodni! Hol van?
- Ott a gödörben - mutatta a titkos helyet a fazon megkönnyebbülten.
Klári ügynök egy drótkötelet, és egy 30 tonnáig hitelesített csörlőt vett elő a
páncélja csikkzsebéből.
Leengedte a gödörbe a drótot, és felszólította Gy. Ferencet, hogy kösse fel rá magát.
- Nem lehetne hogy itt maradjak ezzel a perverz, őrült darabolós gyilkossal? -
kérdezte reménykedve hősünk.
- Nem, hapsikám! Az APEH elől nincsen menekvés!
Így hát Gy. Ferenc felkötötte magát a drótkötélre, Klári ügynök pedig a
csörlővel kihúzta.
Szakszerűen megbilincselte, mind két lábára 20- 20 kilós acélgolyót láncolt,
(amiket a farzsebéből vett elő) és elindultak az utcán várakozó rabomobil felé.
Az idegen szomorúan nézett maga elé.
- Na, fuccs a jó kis szórakozásnak. - gondolta, majd hirtelen a homlokára
csapott!
- Hééééééé! Várjanak!!! - kiáltotta Klári ügynöknek - Legalább a gatyát, meg a
zoknit adják visszaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ám szavait elsodorta a ház fölött köröző, APEH feliratú helikopterek rotorjának
erőteljes, kissé mérges hangja...
Viszont a bárányok fene tudja hogy hol, de békésen aludtak, minderről mit sem sejtve.
Csodálod? Ennyi hülyeség után nekem is nehéz megszólaltatni a billentyűzetet.
Aki ilyen marhaságot leír, azt ki kell tiltani innen! Meg mindenhonnan! Ez felháborító! )))))))))))))))))))
Mátyás király és a kolozsvári bíró.
Írhattam volna ezt az újonnan megkezdőtött fórum/mesék rovatba is... de sokkal inkább ide kívánkozott.
Benedek Elek eredeti változata.
Több gyerekkorunkban létező mesekönyvben, "népmese-ÁTIRATban", a gonosz bíró nem ezt a büntetést kapta, mint ami az eredeti mesében van.
Vajon miért?
***
A KOLOZSVÁRI BÍRÓ
Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyarnak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában - álruhába öltözött, s úgy ment színről színre látni a valóságot.
A többek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak! Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg a napvilágot.
De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettük a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt!
Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt.
- Ne, te, ne! - mordult rá a hajdú. - Hát te mit lopod a napot? Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt!
S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a "hosszú orrú" paraszt hátára.
Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult.
- Indulj már!
- Jó, jó, de mit fizet kend?
- Ezt né! - ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára.
- Indulj előttem!
Mit volt, mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt.
- Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú!
A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította:
- Kigyelmed a bíró?
- Én hát, mi közöd hozzá?
- Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért!
- Ejnye, ilyen-olyan, szedte-vette parasztja - káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! - parancsolta a hajdúnak.
No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje.
Jól van. Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét. Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába. Egyszeribe hivatta a bírót s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava:
- Mi hír a városban, bíró uram?
- Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndben, békésen élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben, felkeltünkben.
- Úgy? Hát a szegény földnépe? Nem sanyargatják az elöljárók?
- Nem sanyargatja senki, felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a földnépének.
- Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek.
Elindult Mátyás király, utána a bíró s mind a tanácsbeliek. Mennek utcáról utcára, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt.
- Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram.
- Isten megsegített - mondotta a bíró alázatosan.
- Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát?
- A népek, felséges uram.
- S mit fizetett nekik?
- Ingyen, szeretetből tették - mondotta a bíró.
- Na, én mintha másként hallottam volna... Hé, legények - fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt!
A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elő az ő három fája. Előkerültek azok is.
- Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni?
- Tudok, felséges uram - hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt.
- Olvassa: mi áll ezen a három hasábon?
- Mátyás... Mátyás... Mátyás... - dadogott a bíró.
- Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát!
- Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek!
Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak:
- Te állj fel. Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Akasztófát érdemelnél, de fejedet üttetem, szegény népnek sanyargatója!
A népek, akik ezt hallották, lelkesen kiáltották:
- Éljen Mátyás király! Ez az igazság!
Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság... Még ma is kesereg a nép: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság..."
Hát, a lefejezés nem lett volna olyan mesés befejezés
De hát annyi szörnyűség van a mesékben, hát nem lett volna mindegy? Ez olyan igazságtalan...
Hiába, meghalt Mátyás...
Bejelentkezés
Hozzászólások
)))))))))))))))))))
