Az előadásnak vége lett, mindenki levette a jelmezét csak Ő nem. Nem tudta, hozzánőtt.
Sokszor próbált megszabadulni tőle, de az olyan erővel tapadt rá, hogy fájdalmat okozott Neki ha piszkálta.
Elindult hazafelé, még mindig játszott, játszotta a szerepét, mit a jelmez súgott Neki.
Vedd meg ezt, csináld azt, ígérd meg ennek, ígérd meg annak, hazudj, hazudj!
Nagyon rosszul érezte magát ezek miatt, ugyanakkor már meg is szokta.
Talán a jelmeze nélkül egy senki lenne, így viszont valaki, igen valaki.
Ő maga a jelmeze. A jelmeze Ő maga, igen. Miért ne?! Sikerült becsapnia magát, elhitetni, hogy ez helyes.
Aztán elkezdődött....a jelmez kezdett egybeolvadni vele, apró szálak fúródtak mélyen a húsába.
Ordított, vonaglott, az emberek körülállták.
A vonaglásnak vége lett, kiegyenesedett, széles mosoly ült az arcára, látszódott rajta, hogy elégedett.
Körülnézett nagyon lassan, a közeli kirakatok fényei megvilágították.
Majd megszólalt komoly, erőteljes hangon: "Köszönöm,köszönöm! Nagyon köszönöm!"
Ő lett maga a szerep!
... "Amikor egy lélek készült testet ölteni, az istenek körének közepén állt, és elnézett mind a kilenc irányba. Minden múltbeli gondolata, érzése és cselekedete óriási szökőárként pörgette a lelket körbe-körbe. Amint egymás után a kilenc irány mindegyike felé fordult, a lélek múltbeli cselekedetei és azok visszahatásai szerint mindegyik szerepből felvett magába valamit.
Előbb-utóbb a körben forogva transzba esett a lélek és elaludt, arccal abba az irányba, amelyikben testet fog ölteni. A szerepét erre az egész életére választotta. A kilenc lehetséges szerep ezen a bolygón a következő volt: a Kormányzó, az Isteni Anya, a Varázsló, a Művész, a Misztikus Filozófus, a Hős-Apa, a Mágikus Gyermek, a Harcos és a Szent.
Amint a lélek belebújt az általa választott szerepbe, a régi cselekedetek hulláma olyan erősen megpörgette, hogy még a választott szerepét is elfelejtette, még mélyebb álomba zuhant, és álmodni kezdett." ...
(Eli Jaxon-Bear: Enneagram - Az ősi szufi karakterrendszer üzenete a ma embere számára)
Szerkesztette: borg - 2012-03-02 23:55
Bennem ennek kapcsán, meg az témaindító írás kapcsán, töménytelen mennyiségű gondolat vetődik fel... egy pár csak most,
talán érdekes akármelyik része ezeknek...
(1)
Már borg pici idézete alapján is, de még inkább a kicsit bővebb idézet alapján világosan látszik hogy 3 állapot van, egy nagyon mély alvás, az ebből való felébredés visz a szerepjátszó ember világába, majd az ebből történő felébredés az valódi én világába.
Két ébredés.
Nagyon érdekes dolog az hogy ennek nagyon konkrét festészeti vonatkozása van.
A festészet egy lehetséges út. Mindkét ébredést tartalmazhatja.
Nagyon érdekes lenne ezt a kérdést alaposan körüljárni.
Eli Jaxon-Bear szerint nem.
"Számos gyakorlattal próbálkoztunk az elme viszonylagos lecsendesítése érdekében - változó sikerrel. A legtöbb ember számára az elmével való végleges szakítás legfeljebb valami távoli dolog marad."
Szerintem meg igen.
(2)
Az első fázis, az "első felébredés" amikor az ember rálép a festészet mint önmegismerés útjára.
Számos mostani vita könnyedén megérthető lenne, ha megértenénk azt, hogy a mély alvásban lévő "festegetők", és képeik egyáltalán nem úgy értelmezhetők, mint azoké, akik már ezen az úton járnak.
Akik szembesülni kívánnak "Minden múltbeli gondolatik, érzéseik és cselekedeteik óriási szökőár"-jával.
Akik mélyalvásban vannak és csak festegetnek, vagy egészen más utakon fedezik fel magukat, abszolúte más megítélésalá kellene, hogy essenek.
A festészet útját járók legnagyobb veszélye a leírásban említett "belebonyolódás". Ld.Van Gogh például, leveleit olvasva vált világossá számomra, hogy a második felébredésig vezető út rettenetesen nehéz a festészet útját járó embernek.
Van Gogh többször kerül idegszanatóriumba, mikor nagyon komolyan "belemegy" az önmegismerésbe.
Különlegesek, kitűnnek azok a képei, amikor a kezelés után újra ecsetet vesz a kezébe, ezek az "első képei".
Azok második felébredéses képek. Csend képek.
Aztán újra belebonyolódik.
(3)
"...a lélek múltbeli cselekedetei és azok visszahatásai szerint mindegyik szerepből felvett magába valamit"
Most a hangsúlyt a mindegyikre tenném.
A festés útját járó ember azért készít sokféle képet, mert érzi, hogy sokféle programozottságát kell megértenie.
Sokszor és sokféleképp festi meg ugyanazt, ameddig csak annak a programozottságát fel nem tudja dolgozni.
(4)
Itt a következő gondolatkör:
a festészet útján járó ember aspektusa, motivációja:
Megérteni akar, feldolgozni. "Kirajzolni magából".
Az enneagram leírásából világos hogy mivel a programozottságok száma nagyon is véges, (9) (más ősi kultúrák tapasztalatai szerint inkább 12, 24... stb ) így mikor ezek a művek (festmények) megjelennek, nagyon sok embereben rezonanciákat hoznak létre, maguk programozottságára ismernek benne a nézők.
Alapvetően ennek alapján világos lesz az a szinte más módon nem is értelmezhető művészeti szó hogy "kvalitás".
Kvalitásos képet először is csakis a két felébredés közötti utat megtevő festő készíthet.
Minél inkább leírja az az enneagrammot annál inkább hívják kvalitásosnak.
(5)
A művelet eredményessége.
A második felébredéshez vezető út gyakorlatilag eredménytelensége a magányossághoz köthető.
Ám én ezt is tagadom, ellentétben Eli Jaxon-Bearrel.
Ő egy adott kultúrán belül gondolkodik... végkövetkeztetése az egyedül lehetséges útra vonatkozóan: "a csendes elme átadása az önmagára ébredett tanító és az arra érett kereső között történik meg"
Több más kultúra (többek között a miénk is) más megoldásokat is kínál.
Még a magányos útra vonatkozóan is.
Első példa a "Napút". A 12 féle programozottság végső megértése és eltűnése lehetséges a napút bejárása alatt.
Minderre létezik még festészeti példa is: Csontváry.
De az igazán érdekes nem ez, hanem az, hogy létezik egy nem magányos és nem tanító-tanítvány lehetőség is, és azt gondolom, hogy ez egészen pontosan a mi kultúránkra jellemző út, mégpedig a közösség útja.
Ezt az utat Eli Jaxon-Bear nem ismeri. Meg még olyan hatalmas kutatók is nyomokban mint Ouspensky például.
pedig ha kultúránkat kezdték volna kutatni, egészen más eredményekre jutottak volna.
Most kezdjük ezt újta felfedezni. Nem véletlen hogy kis közösségek alakulnak, akár egy gimnáziumi dráma-játszó kör, akár egy kis falu ahol az emberek mindent maguk termelnek meg... mindez - nem győzöm hangsúlyozni, annak ösztönös, természetes megérzése, hogy kultúránk hagyományain belül ez az út, mindig is járható volt, és eredményes.
A festő mikor az összes magányos utat bejárta, vagyis végsőkig azonosult összes szerepével, vagyis "ő maga lett a szerep"
felmutatja magát a közösségnek. A második ébredést nagyon egyszerű módon: a közösség átélése eredményezi.
Szerkesztette: nordwick - 2012-03-05 12:29
Bejelentkezés
Hozzászólások
