Ölnek a vágyaid. Kést forgatnak a szívben,
mélyen szántva, mohón zubogtatva a vért.
Oltalom nem létezik, de sóhaj kerít körbe
mindent mi remeg, s mind, kit karja elért.
Légy apró, vagy nőj gyorsan, hogy láthasd
mi végzeted sorvasztja kapzsi mohósággal,
Nézd a napot, mi megvakít sárga tüzével,
vagy melegítsd kezed egy gyertyalánggal.
Élj örökké szabadon - halj egy életen át,
s majd ha visszanézel egyszer mégis rám,
Már nem vagyok az, nem is lehetek többé,
láthatod, szemem vak, s összevarrva szám.
Gyilkolj hát, feledd, mit akarsz, ölj mindent,
aztán rohanj, fuss magadból eltűnve, tova.
Ne emlékezz, miért lehet álomból valóság,
S valóságból álom soha-soha-soha-soha!
A "Lakóhelyünk az égbolt" képemnél
2012 02 20 18:08:02 ... "Ez az egész ugye csak álom? Ugye a kislány álmodja, képzeli, miközben hintázik?"
kérdésedre az a válaszom hogy igen.
Igen én is azt hiszem, hogy inkább szóértelmezési probléma lépett fel, mint gondolati... Ez a versed tette világgosá nekem a kérdést + az előző képed, a "Kívánságok"
Bejelentkezés
Hozzászólások
