Egy nagyon fontos kitérőt szeretnék tenni az egyik, sűrűn
használt, mégis közutálatnak örvendő szavunk irányába.
Ez a szó, a SZAR!
Milyen mindennapos szó, nem igaz?
Hiszen ha valami nem tetszik, rávágjuk, hogy "Hú, de szar!"
Ha vígasztalni akarunk valakit, mert mondjuk elfogyott a zselés szaloncukor, és
ő pont azt szeretett volna névnapjára, és emiatt szomorú, akkor azt mondjuk: "Szarjál
rá!"
Vagy ha az utcán ráordítunk egy nálunk kisebb termetű, fizikailag nálunk sokkal
satnyább illetőre, akkor utána megkérdezzük:
"Mi van öcsi? Beszartál?"
A válasz pedig:
"Igen, beszartam."
Pedig mondhatná azt is hogy "Igen, beröttyintettem." vagy azt hogy
"Igen, össze rusnyítottam magam."
De nem. Mert ez a szó, hogy szar, már teljesen beleivódott a köztudatba, s az
emberek, mint valami mennyei nektárt, úgy ízlelgetik nyelvükkel, próbálva
kiválasztani a legütősebb hangzását.
Pedig annyiféleképpen lehetne mondani.
Pld.: gané, alom, rötyi, placcsanás, kakmány, kula, kábel, stb.
ÉS AZ EMBEREK MÉGIS LEGINKÁBB A SZARHOZ RAGASZKODNAK!
A fost már nem is merem megemlíteni, pedig azt is lehetne helyettesíteni. Pld.:
"Ivósat rusnyítottam." Csak ugye ez már túl hosszú, és hát fő a
kényelem.
A szar, mint felhasználható anyag roppant módon elterjedt szerte a világban.
Végül is ez nagyban függ a származtathatóságától is.
Mert az állati eredetű szart fel lehet használni mezőgazdasági célokra, teszem
azt trágyázni a kertet. (Nem pedig összeszarni, ugye?) hiszen attól lesznek
zamatosak a gyümölcsök, ropogósan egészségesek a zöldségek.
Sok elmaradott országban állati eredetű szarból építik a lakóépületeket, azzal
fűtenek, annak tüzén sütik a finom ételeket.
Az emberi szar semmire sem jó. Habár mégis. Remekül lehet vele szennyezni a
vizeket, hiszen minden wc lehúzással a folyókba küldünk egy adagot. Persze
utána onnan iszunk, de ez nem olyan nagy gond, mert előtte megszűrik, adnak
hozzá klórt, meg némi hypot.
Vagy vannak szarevők, de erre nem szeretnék kitérni...
Aztán még lehet egyéni felhasználása is az emberi szarnak. Van aki olyan nagy
művész, hogy a saját szarját használja festék helyett. És micsoda művek
születnek abból kérem!
Nekem annak idején volt szerencsém egy ilyen művészhez.
Általános iskola 7. osztályába jártam, amikor is egy szép nap valaki a szaros
ujjával kiírta a budi falára, hogy "IT LYÁRT FATOMASZ!"
Hamar meg lett a művész, hiszen amikor a tanári kar rosszallóan körbeállta a
kezdő Picasso remekművét, a Magyar szakos tanár azonnal rávágta a ki nem
mondott kérdésre a választ:
- Ez csak a B. Gyula lehetett! Ezt a helyesírást 1000 közül felismerem!
És láss csodát: tényleg B. Gyula volt a tettes, mint utóbb kiderült.
Egyébként B. Gyula valamiért mindig ilyen szarba került. (hogy stílusos legyek)
Egyszer, ugyanebben az iskolában, csak valamikor 5.- es létem tájékán, ki
kellett hívni a WC kotró munkásokat, mert valamiért eldugult a gyerekretyó.
Na, ezek a jóemberek kibányászták a dugulás okát: egy hatalmas méretű, (kb.
mint egy törpe alkarja) meggymagokkal dúsított, szép fényes, barna szart.
Volt ott csodálkozás! Mint valami kisebbfajta Isteni csoda. Volt, aki háromszor
is megnézte.
És, mivel B. Gyula szeretett dicsekedni, azonnal elmondta, hogy az bizony az
övé volt.
Maradjon tehát örök tanulságképpen az az általam kreált közmondás,
miszerint:
Amit ma kiszarhatsz, az vagy te magad is. (Vagy legalább is az voltál, mert
megetted…
Kár ezen szarozni, ilyenek vagyunk, és kész!
Vagy várunk a szarra)) Vagy szarunk a várra...
De mi lesz majd, ha nem akad szarunk? Elvesszük a SZARvasmarháktól, és akkor majd a tülökből építünk várat? Dehát megmondta Ló Szerafin, hogy "Ha elpüsztülök, belőlem nem lesz tülök"
És egyébként is, mi nem SZARusodunk el, hiszen csontjaink vannak. Tehát ne aggódjatok!))
Igen))
Elég ritmustalan a világom... Ha ébren kell lenni, álmos vagyok, ha aludni kell, ébren maradok. Ezért szoktam éjfél után festeni, vagy legalábbis hajnaltájban. Hát... ez van
Bejelentkezés
Hozzászólások
)))
