Ezzel a címmel indulna útjára.
Rengeteg szempont és gondolkodás után döntöttem úgy hogy legyen ez a címe.
Ezt egy jó címnek gondolom, mert nagyon sok féle utak találkozási pontja ez.
Mikor manapság azt mondják, hogy "szabadság" akkor az liberalizmus.
A liberalizmus az, hogy szabadságot hazudok.
Liberalizmus az, hogy azt gondolom, hogy eldobok egy labdát, és az nem parabola pályán fog haladni.
A szabadság ott kezdődik, hogy megértem a határokat. Azt a kicsi börtönt, és játékszabályokat, a földi létet, megszeretem, elfogadom. Mozgástereimet. Merre szabad és lehet és nem lehet és kötelező és tiltott menni, és ott mi van, és mi nincs, és ez még mindig ennek a kicsi helynek a megértése és elfogadása. És sok-sok év, és sok-sok keserves tapasztalat.
Vannak, akik ezeket az éveket, miután rájönnek hogy börtönben vannak, arra használják fel, hogy alagutakat ásnak, szökést tervelgetnek, megint mások a börtönlakóknak kábítószereket árulnak jó pénzért, valakik simán megőrülnek, valakik meg lassan.
Én a megértéssel foglalkoztam.
16 éves voltam, 1985, Az Uránia Csillagvizsgáló nagytermében ülök, ahol egyébként is az univerzumról hallgatok előadásokat, mert érdekel, saját épített távcsövemmel kémlelem az eget, mikor belefáradok a matematikai feladatokba, kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi, látni akarok!
És ezért járok az Urániába is, hallgatni professzorokat, felfedezőket, mindenféle extrém embereket, akiknek otthont ad, elbeszélési lehetőséget ez a hely. És ezek a csodálatos emberek beszélnek, és én mint ifjú felfedező, hallgatom, tátott szájjal, lenyűgözve. Néha elalszom, mert nagyon fáradt vagyok. Én is közben utat török, nem most kezdtem, 16 évesen már nagyon komolyan török utat. Egy lány úl mellettem, 16 éves fejjel ő is el-elalszik, este fele vagyunk, 16 évesen 30 évvel ezelőtti úttörők, életet megérteni szenvedéllyel akarók. Megszállottak.
Mire este lesz, hogy egy ilyen előadásra beüljünk, s kinyissuk figyelmünket ezekre a csodálatos emberekre, akik itt előadásokat tartanak, már végig dolgoztunk hajnaltól, és előtte álmainkban 24 órát. Nem csoda, hogy kiájulunk, bebóbázunk.
Most egy előadás sorozaton ülünk épp.
10-12 előadás, sok-sok órás mindegyik, elkezdődik 6 kor, 8 kor nem emlékszem,. és az éjszakába húzódnak a viták.
Rákkutatás a téma. A közönség soraiban a szokásos csillagász hallgatók, akik már akkor, huszonévesen a NASA-nak tervezték a műholdpályákat, csillagász tudósok, ez a szokásos közönség, de tele vagyunk orvos professzorokkal, egyetemi tanárokkal, név szerint is tudnám mondani hogy ki és melyik klinikáról, vagy melyik tanszékről, és akiknek még egy órája emberek haltak meg a kezeik között, műtöttek, épp hogy a véres cuccból kimosakodtak, hogy ideérjenek, küzdöttek emberekért, onkológusok, gyermek onkológusok, egy néni, aki azzal foglakozik hogy menthetetlen gyerekek pici fennmaradó néhány napját hetét hónapját tegye picit széppé, bohóc a foglakozása egy leukémia osztályon;
Ez a közönség.
Kovács Ádám előadásán vagyunk, az első előadás a lézervonat címet kapta, indulunk onnan hogy mi az a "távolba-hatás" . Ami a fizikának a rákfenéje. Itt történik valami, honnan tudhatja azt egy messzebb lévő dolog, hogy itt mi történt. Hogy hat ez rá. Látjuk, hogy hat, de nem értjük hogy ez hogy lehet. Már a "mezőket" "erőtereket" is értjük, ez meg mégsem.
ennek az első előadásnak a címéből ítélve várható volt, hogy a csillagászhallgatók ízekre szedik ezt a jöttment botcsinálta mérnököt, mert Kovács Ádám mérnök volt, mindenki fente a fogát rá, ez volt a stílus ott, hogy ezek nem egy egyetemi előadásra hasonlítottak, hanem bárki bármikor belekérdezhetett a hallgatóságból, szóval bármikor akár parázs viták is kialakulhattak. az előadók és a hallgatók közt, vagy akár a hallgatók közt. Ez egy ilyen hely volt.
Szóval Kovács Ádámra mindenki fente a fogát. Azt hiszem.
Ehelyett az lett, már az első előadáson, hogy néma csend. Döbbenet.
Ezen a lézervonatos, távolba-hatóson.
A második előadáson már a sejtkommunikációnál voltunk.
1985.
Kovács Ádám kijelenti, hogy a rák a sejtkommunikáció nem-megléte.
A sejtek nem tudnak beszélgetni, hogy hogyan tudnának együttműködni, hogy együtt ellássák a feladatukat, és hülyeségeket kezdenek csinálni, ehelyett a közös feladat helyett.
A legkomolyabb audiovizuális eszköz 85-ben az írásvetítő volt.
Vércseppek beszáradási képeit nézzük.
Rák korai diagnózis.
"Ezek tudtak kommunikálni: ilyen a beszáradási kép. Ezek pedig nem, és ezért ilyen a beszáradási kép. Ez itt rák."
Kovács Ádám nem foglalkozott a sejtmembránnal, a sejtfallal, hogy milyen trutyi rárakódás miatt nem tud kommunikálni. Az a döbbenetes, a végeredmény, makroszkopikusan, (beszáradási kép) láthatóvá tette.
Nem ez a döbbenetes. Az a döbbenetes, hogy egyáltalán "sejtkommunikáció hiányról" beszéltünk.
Rák kapcsán. Vagy bármiképp. 85-ben. Magyarországon vagyunk.
Leírhatatlan volt a felháborodás egyébként. A nézőtéren.
Mikor megértették, hogy mi az, ami látszik az írásvetőn. Akkor. Amikor megértették.
Ezen a második előadáson, mikor ezek a képek be lettek mutatva hajnali négykor mentünk haza.
Szerkesztette: nordwick - 2013-07-08 20:59
A szabadság az, amikor tudod ki vagy. Ha tudod ki vagy, akkor leomlanak a határok, börtönök.
Szabad vagy. Alapvetően nincs szabály. Szabadon játszol. És létrehozol szabályokat.
Létrehozol egy játékteret, abban a játékokat, és adsz nekik működést. Földi világnak nevezed.
Elfogadod a szabályait, hiszen te hoztad őket. És részt veszel a teremtett világban. Leszel western hős, vagy indián,
orvos vagy katona...
Ha nem tetszik a játék, megváltoztathatod a szabályokat.
Persze vannak olyanok is, amelyeket alapvetőnek fogadsz el, ezekkel nem akarsz bíbelődni többet.
Minél jobban belemerülsz a játékba, és ezáltal a szerepedbe, annál komolyabban veszed. Annál inkább meg akarod
változtatni a dolgokat. Kontrollálni kezded a játékot, vagy legalábbis azt hiszed.
Minél komolyabban veszed, annál több szenvedést okoz. Sokszor börtönnek találod. Fáj, félsz és dühös vagy. Birtokolsz és veszteség ér.
Véresen komoly. Már egyáltalán nem játék, hanem élet-halál harc.
Önálló lettél, és elveszett a kommunikáció, oda lett a szabadság.
Olyan vagy, mint egy rák?
Igen, kontroll alatt igyekszed tartani a dolgokat, és növekedni, fejlődni, gazdagodni. Nem látsz mást, hiszen ellenséges környezetben vagy.
Meg kell védeni magad.
És sorsnak hívod. Vagy karmának. Keresed a sors irányítóját. És alkudozol, bizniszelsz vele, hogy jobb sorsod legyen.
És fáj. Mert nem úgy van, ahogy akarod. Börtön. Dühös vagy magadra, a másikra, az éppen aktuális kormányra, és Istenre... Miért hagyta? Mire való ez a sok szenvedés? És egyáltalán ez az élet? És hol a francban van a rák gyógyszere? És ennek a földi életnek nem ilyennek kellene lennie.
És elmehetsz vele a végletekig. Hiszen szabad vagy. Akkor is, ha nem tudod. Gyakran, el is mész a végletekig.
De lyukas a rendszer. Bármennyire bele vagy merülve az élet-halál harcodba, valami mélyen, belül, hív...
megismerni magadat, megérteni az életet.
És bármikor, BÁRMIKOR ráismerhetsz magadra. Az igazságra. Mert az szabaddá tesz.
Felismerheted, hogy ki vagy te. És leomlik minden rólad, ami/aki nem te vagy. Leomlik a nem valós.
Leomlik a szenvedés. Nincs börtön többet.
Olyan, mint amikor egy álomból ébredsz.
Játék van.
Egy pillanat alatt visszaáll a kommunikáció. Szabad vagy. Meggyógyul a rész, amelyik
elválasztottnak hitte magát az egésztől.
Megérted, hogy nincs ellenség. Árnyékokkal harcoltál. Magadat sebezted vele.
És játszol tovább. Orvos leszel vagy katona... játékból.
Játékból meg is halhatsz.
De ami meghal, az a szereped része volt.
Szabad vagy.
El nem választott része az EGYnek.
***
Azért tud a távoli az itteniről, mert az itteni az ő része. Az EGY el nem választott része.
"Ott" nincs tér és idő, ami akadályozná vagy szükségessé tenné a kommunikációt. Ő maga ez is, az is.
Amikor ezt megértettem, azt hittem, sosem fogok aludni.
Mindenki ért, egyetért, vagy feldolgoz?
Vagy nem?
Vagy nyaral... és Balatontól kezdve az összes tenger feloldja a szabadság kérdéseit?
Se a Tibor története, se az enyém nem mozdít mást?
Én a magam részéről "feldolgozok", mármint a mit írtál, mert nagyon jó Igazából még a saját bevezetőmet sem fejeztem be, az amit írtam kb a negyede annak ami lett volna, de így hogy van beszélgetőpartner, sokkal izgalmasabb
Ez amit írsz, az nem csak hogy "jó", hanem a teljes igazság ezzel a dologgal kapcsolatban.
Sokakban az a kérdés merülhet fel..
Talán.
Na ez ott kezdődik, hogy egyáltalán nem gondolom, hogy ezt a néhány mondatot amit leírtál mindenki úgy véli hogy ez a teljes igazság, és ráadásul annak egy nagyon szép, összeszedett megfogalmazása.
Tehát ha valakiben kétség, illetve inkább kérdés fogalmazódik meg, az már csak azután, hogy érzi hogy ezek a dolgok így vannak.
Na most mondjuk vegyük ezt. Hogy ez van. Hogy érzem hogy így van.
Én most így élek ahogy , de hol van a kijárat?
Hogy kell azt csinálni, mit kell csinálni?
***
Kovács Ádám nem tudta, hogy mitől nincs sejtkommunikáció. Ő diagnosztizált, nem értelmezett. Bennünk hallgatókban viszont természetesen felmerül a kérdés hogy de mi az oka a sejtkommunikáció hiányának.
És nem tudtunk rá akkor válaszolni.
De fölmerült, mert nagyon logikus kérdés volt.
Közben ezer oldalról jöttek a tapasztlatok.
azt kell értei, hogy ez egy nagyon lázas korszak volt. Most a mostani tizenévesek is lázasak de nem ennyire. Mi mindent tudni akartunk. Itt nem csak az olvasás, az érdeklődés a kíváncsiság, hogy reggel jazzt játszottunk fél ötkor egy zeneiskola pincéjében, utána úszni a Margitszigeten 6 kor, utána iskola, utána protézis robotot fejleszteni menni a műegyetemre, 8 kor Tarkovszkij film, hajnalig vita. Minderről.
Így válik az érthetővé, hogy mindenünnen érkező információk amiket MEG KELLETT érteni, integrálni, összefüggésbe hozni, hogyan áll lassan lassan össze egy képpé.
Egy válasszá. Mert egy kérdés volt, és az a kérdés az volt mit írsz: ki vagyok én, és mi a világ, és miért, és minek vagyok benne, és hogyan, ...de leginkább az hogy ki vagyok én.
És az volt a jó, hogy ezeket meg lehetett beszélni. Én is elmondtam, hogy hol tartok, mit gondolok, meg a barátom ... hallgattuk egymást, gondolkodtunk azokon amit valaki gondolt, érzett, sejtett, megélt,
Én akkoriban leginkább agykutatónak, tudatkutatónak, tudatállapot kutatónak mondtam magam, az érdekel a legjobban hogy mi az ember agya, idegrendszere, minek van hogy működik, mi re képes. Ez akkor nekem a szabadság kérdésével nagyon egyenértékű kérdés volt.
A matematikai strukturákat, képződményeket mint valami jelzéseket, kivetítéseikét fogtam fel, ezekből jó sokat ismertem, miután matematikusnak készültem ...az volt a kérdés, vajon képes e mint rendzser, mint struktura az agy felfogni a világot, kellőképpen bonyolult e ehhez.
A válasz is meg volt :nem.
Kapacitását tekint ve igen, de bonyolultságát tekintve nem.
Összefüggésrendszerét tekintve.
És ez korlát, döbbenetes korlát.
Minap Atti viccelődött hogy hány dimenziós a Csanálosi agya, de tényleg ilyesmi a kérdés, egy hálózatról van szó, aminek határt szab az egyes elemke között létrehozható utak, kapcsolatok 3D-s jellege. Ez azt jelenti, hogy egy bonyolult dolgot nem tudunk beképezni az agyba.
És erre példákat is vannak. A kombinatorikus szerkezetű dolgok a határeset. Ha valami "mennyiségi" akkor csak idő kérdése hogy megértsük, vagy megjegyezzük. Egy telefonkönyvet meg lehet tanulni. Fejben sakkozni sokkal nehezebb dolog. Pedig az csak egy néhány elemből álló, de kombinatorikus struktúra. Egy icipicivel bonyolultabb dolog mint a sakk, már nem is képezhető be az agyunkba.
És ez nagyon nagyon fontos dolog. Azt mondják az agyunkban mennyi mennyi sejt van, mi mindenre képes, mindenre lehetne megtanítani, fú, mennyi minden nincs kihasználva benne. Igen persze. mennyiségileg. De struktúráliasan egy hihetetlen korlátolt valami.
És akkor, ez a valami van az emberre "rátelepedve".
És irányít.
Hol akkor a szabadság?
Ez már akkor egy nagyon súlyos kérdés volt.
"Az ember fejnehéz" fogalmazta valamelyik lány, aki tömörebben fejezte ki amit én nagyon bonyolultan, mert ő nem agykutató volt, hanem egészen más, de azért, mikor lényeges ponthoz értünk akkor pillanat alatt egy mondattal helyretette a dolgokat.
Az ember fejnehéz.
A tapasztalt azt mutatta, és gondolom ezt mindenki ismeri, hogy gondolkodsz valamin, aztán "kikapcsolsz belőle", és akkor beugrik a megoldás. Nekünk nagyon nehéz matekpéldákat kellett megoldani, úgyhogy ez már szinte mindennapos gyakorlat volt, szinte sportot űzött belőle az ember. Matekversenyekre jártunk, ahol időre kellett megoldani feladatokat, és csak így lehetett. Kikapcsolni.
Egyre egyre jobban összeállta kép, hogy valahogy az van, hogy ezt a gondolkodást, az agyat LE KELL KAPCSOLNI, ahhoz hogy itt valami, bármi, normálisan menjen. Az van, ránktelepülve, dolgozik, pörög, működik, folyamatosan, zakatol, feladatok millióit végzi persze, a látás információit dolgozza fel, ami önmagában is egy hatalmas meló, asszociatív hálókon belül sétál... de valami nem stimmel, mert korlát.
Eleve az. Jellegénél felépítésénél fogva is az, HÁT MÉG HA nem jól működik.
Sok más tapasztalat agylekapcsolásokról. Zene. Zenélni.
Sport. Aztán dolgok,amik akkor még újak voltak, ezek az "ezoterikus" dolgok, akkor kezdtek bejönni, ÉSPERSZE mindent megérteni, mindent kipróbálni, megbeszélni, nem is ezoterikus volt minden, hanem egy kezdtek beáradni, nagyon vegyes dolgok, ősi kultúrák dolgai, felfedezők dolgai, meg sok kamu, mindent ki kellett próbálni, mert egy kalap alá volt véve minden, nem lehetett tudni, hogy mi egy TaiCsi, egy Agykontroll, egy Castaneda mágikus gyakorlatok, és kipróbálni és megbeszélni.
És persze mind emellett a "tradicionális" vallási gyakorlat.
Nekem akkor egyre inkább úgy tűnt, hogy a gondolkodás, pláne ha rosszul gondolkodsz... az elrontja az embert. Először csak rosszul érzed magad, ha nem változtatsz akkor megbetegszel, és ha akkor se változtatsz, akkor meghalsz.
Volt egy könyv, most nem emlékszem ki írta, az volt a címe, hogy "Sors mint esély", és arról volt benne szó, hogy minden betegségnek (konkrétan mind fel volt sorolva) miféle rossz gondolkodás felel meg.
Na, tehát a sejtkommunikáció hiányát a rossz gondolkodás okozza.
Ezt úgy 10 évvel gondoltam Kovács Ádám után.
A megbetegedés tehát rossz gondolkodás (pszichoszomatikus ahogy mások mondják) ellenben a gyógyulás nem "pszicho", nem "jó gondolkodás".
HANEM MI?
A határátlépéshez értünk.
Ehhez tartozik még a "kamera" gondolatom, a "figyelem" (itt a fórumon a "racionalizmus" témában le is rajzoltam, hogy mi az, az a rajz, nagyon hasonlított a 5 évvel ezelőttihez.
szóval van a fejünkben egy kamera, ez a figyelem-kamera. Irányát lehet változtatni.
Lehet megtanulni szép dolgokra figyelni.
Lehet nézegetni szép festményeket, tájakat.
Mindez gyakorlat. Megtanulni kezelni ezt a belső kamerát.
Forgatni, látószöget, fókusztávolságot állítani, a dimenzió kapcsolót kezelni rajta. Megérten hogy mi történik, mert néha nagyon izgalmas, nem várt dogok is történnek.
Belső figyelmet tanulni.
Ha ezt sokat gyakorolod, akkor feltűnik valami.
A kamera rátéved olykor olykor egy lyukra.
Lyukas a rendszer.
Aztán ez a lyuk fog érdekelni, ezek a lyukak egyre inkább.
Megfogod, állítod a kamerát.
A kamera agysejtekből van. A mozgatása, kezelése szintén egy egyszerű agyi tevékenység. Csak ismerni kell, megtanulni.
ami onnan jön, az az, hogy az a hatalmas, rendíthetetlen kíváncsiság, az a munka, amivel hozzá álltál, megtaláltad, hogy mindig az volt a legfontosabb az a hívogatás, a távoli hívogatás hangja, mit sose tévesztettél szem, elől.... ami válaszra lel.
A lyukon bejön a Mindenség, hozzád szól, neked segít, minden mindennel találkozik, s segít neked aztán megértésben gyógyulásban mindenben, egy hatalmas intelligencia örül neked, hogy kicsi magad határait felfedezted, legyőzted, eljutottál hozzá...
Hozzá tartozik a Kovács Ádámos dologhoz, hogy valahol a 4.5. előadás táján már kiderült, hogy itt nem csak diagnózis lesz, hanem gyógyítás is. Na, ha eddig nem voltak kiakadva az orvostársadalom ottani képviselői, akkor itt ki lettek. Ez a bizonyos Celladam. A Celladamban alighanem kb víz van. Vagy nagyjából az. Ezt én akkor is így gondoltam, meg most is. Én végighallgattam az előadásokat is, de ennek ellenére is ebből nekem abból meg a vitákból, meg mindenből, ez jött le.
Kovács Ádám annyit csinált, hogy ezzel, az egésszel, hogy azt mondta a betegnek: "van lyuk"
Hányan gyógyultak meg a Celladamtól? Vannak statisztikai adatok.
Azok gyógyultak meg akik megtalálták a lyukat.
Szerkesztette: nordwick - 2013-07-10 23:10
Ez a kérdés: "Én most így élek ahogy, de hol van a kijárat?
Hogy kell azt csinálni, mit kell csinálni?"
Nem ki, hanem be. Vagyis befelé.
És nem lehet csinálni.
Amint abbahagysz minden csinálást, még a gondolatok követését is, megtörténik.
A megállásban.
És kacagunk egy akkorát, mert... mindig is érezted, de most már tudod is... azt is, hogy nem tudod...
***
Az agy szerintem nem korlát.
Azért hisszük korlátnak, mert soha nem vizsgáltuk meg úgy igazán.
Keresd meg a Forrását, azt, hogy honnan származik, és ki tudod deríteni, hogy nem az.
Ugyanis befelé végtelen...
Addig "menj", amíg meg nem találod benne is a szabadságot. Ugyanis ott is van.
***
Ezt írod: "Na, tehát a sejtkommunikáció hiányát a rossz gondolkodás okozza."
Szerintem nincs rossz gondolkodás. Minden gondolkodás azon a világon belül, ahol zajlik teljesen
megfelelőnek tűnik...
...Csak éppen ütközik a valósággal.
És ezért van, hogy a 'rossz' gondolkodás megoldásása nem a 'jó' gondolkodás. Mert ugyanazon a hamis rendszeren
belül akarnánk kicserélni darabokat, akarom mondani gondolatokat.
Szóljon, akinek sikerült akár egyet is kicserélni...
Én ugyanis még senkivel sem találkoztam, aki meg tudta volna oldani ezt a zsonglőrmutatványt.
Hiába gondolsz ún. jó gondolatokat, ha azok nincsenek veled, a valódi lényegeddel harmóniában. Valami még hiányzik.
Ezért érdemes inkább a rossz gondolkodást ütköztetni a Valósággal. Mert abból születik a gyógyulás és a szabadság.
Szerintem.
Itt amit írsz, az nekem olyan, hogy soronként húzhatnám alá, aztán idézhetném, esetleg azzal tudnék játszani, hogy mit idézek előbb, és mit utóbb, vagy hányszor húzom alá.
Meg ezeket valahogy alátámasztanám személyes dolgaimmal.
Következő kérdés.
Miért gondolja azt egy ember, miután megéli a szabadságot, hogy felelősséggel tartozik azért, hogy társai, embertársai szabadok legyenek?
Simone Weilnek, van egy példázata ...egy labirintusról meg a labirintust járt, megemésztett és kiköpött emberről, aki ezekután kapus, kapuőr, ... ilyesmi lesz, és invitálja az embereket ...
"Itt amit írsz, az nekem olyan, hogy soronként húzhatnám alá, aztán idézhetném, esetleg azzal tudnék játszani, hogy mit idézek előbb, és mit utóbb, vagy hányszor húzom alá"
Örülök.
"Miért gondolja azt egy ember, miután megéli a szabadságot, hogy felelősséggel tartozik azért, hogy társai, embertársai szabadok legyenek?"
Mert nem bírod a szenvedést.
Mert a szabadság az alapvető természetedhez tartozik. Elválaszthatatlanul a részed, te pedig a része vagy.
És fáj, amikor látod/éled, hogy a többiek nem szabadok. Tudsz egy utat, és hívod őket, hogy ők is legyenek azok.
És hiszed, hogy az a baj, hogy nem tudják az utat hozzá. Ezért kínálsz nekik utat, utakat... és töröd a fejed, hogy hogyan segíts nekik.
Aztán tudják az utat.
De ha nem választják - ami a szanbadságukban áll -, attól az még fáj...
Neked is fáj, és látod a szenvedésüket, amit nem állhatsz... és lehet, hogy nem is érted, minek a szenvedés, ha van jobb...
Tudod, milyen nekik, hiszen te is onnan jössz.
De szabad vagy, ezért szabadságot adsz nekik. Szabadságukban áll szenvedni is.
Nem mentheted meg őket saját maguktól.
De attól még a lényeged, a valódi lényed vágyik rá, hogy ők is ráébredjenek.
Jó játék.
Eltart pár száz... akarom mondani ezer... vagyis... százezer... évig.
Bejelentkezés
Hozzászólások
Igazából még a saját bevezetőmet sem fejeztem be, az amit írtam kb a negyede annak ami lett volna, de így hogy van beszélgetőpartner, sokkal izgalmasabb 