Nem, nem onna, nem azért jött Az első smirglis képem a Halálsoron volt, és még az első hetekben készült ahogy rajzolni kezdtem. Egyik hétvégén jött a lövés, hogy ki akarom próbálni milyen sötét alapra fehérrel rajzolni, de nem volt itthon fekete papírom. A sufniban találtam sött smirglit, a gyerekek dobozában meg fehér cerkát. Akkor a "kényszer" vitt rá, de maharost rájöttem, ez nagyon tetszik nekem. Bár zabálja a ceruzát, mégis különös hatása van. (talán fényképen nem jön vissza, de élőben mindenképp) A következő smirglis képemet már pasztellel csináltam, hogy élénkebbek legyenek a színek. Ebben is kísérleteztem , és eddig ez jött be legjobban. (A Golgota)
Szóval ez a sztori.
Nem kell mentegetőzni, ez a durva, "baltával faragott", nem finomkodós megjelenítés erénye ennek a képnek.
A másik szerintem az, hogy az ember a "saját golgotájá"-t egész életében formálja, faragja.
Ahogy az élet telik, ez az a kép ami mindig tud gazdagodni.
Nyilván nagy az orra, nem sikerült térbe hoznom az egészet.
Mentségemre legyen mondva nem is volt célom a finomkodás ezen a képen. Talán ezért volt a választásom a smirgli is amire készült.
Régóta tervben volt egy saját Golgota, de nem éreztem késznek magam rá. Most közeledett az idő, még kicsit popón is billentettek a kérdéssel, hol az én golgotám...? Várnom kellett vele....
Én nagyon örülök hogy ez a kép itt van.
Nagyon jó az, hogy a Nagyhéten egy festő Jézus arcképét festi meg.
Nem tudom szebb lehetőség létezhet e egyáltalán.
Vemi észre vétele is tetszik, ez egy faragott arc, (Nyírő József elbeszélése a "Jézus Faragó ember" jut eszembe)
Ez is nagyszerű dolog szerintem, nagyon közelinek érzem ezeket a faragó embereket.
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
