Tehát ezt én egy drámát közvetíteni tudó képnek gondolom, én ezt így szoktam mondani, és nálam az a legnagyobb dolog.
Egyféle változatot leírtam, amit nekem jelent, (és amit teljesen meg is old ezzel a képi eszközrendszerrel) de van egy másik, hasonlóan drámai helyzet is, amit szintén megold.
Ez pedig a haloványuló emlékek drámája.
Nem kevésbé nehéz része szerintem életünknek.
Ebben a változatban a képen a kislány mint az előbb már nagy, a néni nem halt meg, csak az emlélek a hétköznapokban nagyon halványulnak... egy fotó... lány nagylányként (felnőttként) nézegeti...
Egyszerre minden előtolul, teljes elevenséggel történnek meg minden...
Az élőnek, az életnek több változata van...
Neked ez a "fekete-fehér grafika" élőd találkozik egy másféle "élő kifejezéssel" és egy csodálatos új értelmezést kap...
Köszönöm szépen, hogy megosztottad a gondolataidat. Nagyon örülök, hogy így látod. Sajnos valóban így van.. vannak még mindig tabu témák.. pedig a halál is az élethez tartozik, ugyan úgy mint a születés.
Ez egy nagyon szép kép.
Nagyon szeretem.
Elmondom az érzéseimet róla. Vagyis, hogy NEKEM mit juttat eszembe.
Sok tabu téma van, nem beszélünk róla, nem festjük, kerüljük. Nagyon nehéz dolog és nem mindig szeretünk nehéz dolgokkal szembesülni.
Az egyik a halál. Heidegger hívja fel a figyelmet rá, nem a "halál" úgy magában a tabu, hanem a saját halálom, vagy egy nagyon közeli hozzátartozó halála. Minőségileg más mint "úgy általában a halál", "valaki más halála".
Arról sok kép szól.
Ha a címből és a képi megoldásból indulok ki, akkor a jelen az, hogy a kislány már nagy, a nagymamája meg már meghalt. Gyerekkorába viszont gyönyörű pillanatokat éltek meg, nagyon szerette. A szeretet nem múlt el, éppen úgy szereti, mint régen, és úgy érzi, azok a régi pillanatok most is vannak, most is történnek, élők.
Élőnek gondolja, élőnek érzi.
Ezt a kettősséget ábrázolni?
Szerintem sikerült.
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
Köszönöm szépen.
