Már csak pár lépés választja el, hogy kilépjen a fényre...
Egy sötét barlangban ébredt. Nem volt más, csak a fény hiánya, a csend és a hideg...
Maga a FÉLELEM ölelte jeges karjaival, mint egy féltékeny szerető. Egyre keményebbé vált, fájdalmas, szomjas szorítás. Dühösen szaggatta a köteléket, hogy szabaduljon.
A lendülettől kiszabadult teste fájdalmasan terült el a köveken. Vakon tapogatózva, botorkálva kereste a kijáratot, számtalan helyen összeverve a kirendelt testet. A következő esésnél a földön maradt. Ekkor érkezett ELFOGADÁS termébe. Behúnyta szemeit, mintha ez bármit is számított volna. Lélegzete egyenletessé vált, majd kiszakadt egy sóhajtás. ELENGEDTE. Igen, most engedte csak el a félelem. Csukott szemhéjai mögött megjelent a kép. Meleg napsütötte táj, madarak kedves üdvözlése. Megpihent, erőt gyűjtve ebből a képből. Így folytatta útját.
Ekkor került sínre. Igen kedves olvasó, szó szerint! Belebotlott egy sínpárba. És tudvalevő, hogy a sínek nem csak úgy céltalanul léteznek. A sínek valahova tartanak. Jó esetben a világosság felé. Elöntötte a HIT, hogy jó úton halad. Így hihenénk, hogy már könnyű dolga volt. De ez nem teljesen igaz. Az út hol lejtett, buktatókat rejtett, hol meredeken felfelé ívelt. De már nem számított. csak haladt, amerre az útja vitte.
Köszi Editke! A hihetetlentől messze áll. Vagyis bizonyos értelemben. Mert látom benne a hibákat, de nem biztos, hogy ezért bele fogok nyúlni. Inkább önvizsgálatot tartok, mit miért festettem így. XD
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
Csillagos
