Aha! Akkor véletlen dolgok vannak itt)))))
Akkor meg megint csak nagyon jó!
Viszont, ha nem haragszol egy tanácsért, akkor annyit súgnék, hogy a mesterem azt mondta nekem, miszerint a festészetben a véletlenek közrejátszása nagyon kevés. A tudatosság irányít.
Tehát ha ez véletlenül lett ilyen szép, én a helyedben megpróbálnám még egyszer elkészíteni, most már tudatosan, mert ha ez így ennyire jó lett, kiváncsi lennék rá, hogy mi kerekedne ki belőle egy teljesen átgondolt alkotás során.
De persze nehogy félreérts, mert így is nagyon jó! Csak sajnos bennem mindig ott a kisördög, ami piszkálja a gondolataimat.
Néha egy témát nagyon sokszor, és sokáig festek, rajzolok. Mostanában pld a papírhajókat.
Egy tök egyszerű téma, (azért ez nem igaz, mert rengeted gondolat fér el egy kis papírhajó fedélzetén) és mégis mindig találok rajta felfedezhető dolgokat
Hú! Most aztán kiokoskodtam magam egy jó időre Ne haragudj!
És ne feledd, ez csak az én hóbortos öregkori rögeszmém, a képed így is nagyon jó!
Gratulálok még egyszer!
Nagyon szépen összeszínezted
Kap ez hideget, meleget, hideget))
Talán a nő alakja kicsit "idomtalan", és a feje is kicsi a testéhez képest, de még az is előfordulhat, hogy direkt ilyen.
Mindenesetre nekem tetszik!