igenigen,nincs már itt semmi vész,szerintem mind a 3an ugyan azon a hullámhosszon vagyonk,csak más oldalról közelítettünk,és nem ismertük fel a saját gondolatunkat a másik szájából
Bocs. Lehet, hogy én sem egyértelműen fogalmaztam a jövőnek alkotni dologban. Amikor egy művész alkot, nem azzal a szándékkal ül le, hogy most valami újat szeretnék a "jövőnek". Az vagy jön, vagy nem. Önmagához méri a változásokat, nem a külvilághoz. Ezért is igaz amit Nordwick mond, hogy a művészt próbálja utolérni a társadalom.
Vili-vel egyetértek, főleg a PS tekintetében.
A társadalomnak mindig is szüksége volt az igazai művészetre mint iránytű, mint mértékadó.
És nagyon aberrált (válságban lévő) társadalom, ami meg próbálja saját beszűkült értékrendjét a művészetre erőlteteni.
Mi egy ilyen korszakot éltünk meg fiatal korunkban.
Annak a végét. Ezért tűnik "változásnak" ami most megváltozott. A normális felé.
Ez a változás azonban a művész szemszögéből felveti a felelősség problémáját, egyszemélyű felelőse lett (ismét)
a műveinek. (Az régi deformálódott változatban ez felelősség nem volt világos, nem is lehetett)
Mindez szerintem jó. Jó, és jó újra felfedezni a művészet normális természetét-menetét.
Kamilla,igazad van,rosszul fogalmazhattam valószínüleg.
P.S.:a jövőnek alkotni nem hálás dolog,és könnyen megbosszulhatja magát,egyetértek ezzel is,de kiegészítéssel:ezek a dolgok hordozzák magukban az igazi nagyság,a kuriózum,a 'csoda' szikráit.festészetben nem jut eszembe más mint Brueghel,de ott állnak a piramisok,a Lánc-híd és az Eifel-torony.............amit nordwick mond,az is áll.de talán nem szűkíteném rá a mi magunk korára ilyen egyértelmüen.Morális válsága periódikusan volt az embernek.Társadalmi is.És megkockáztatom,hogy többnyire általában a társadalom futott a művész után,mert neki volt rá szüksége és nem fordítva. Gondoljunk (megfelelően)a 'FÉLIX'-re például..bár visszamehetünk a sziklarajzokig is,de akkor még nem volt társadalmi forma-a közösségnek mégis 'kellett' a jó kezű 'művész'
Ami nekem itt érdekes, ebben a kérdés-körben (bonyolult mondat jön
Változás állt be.
Eddig az volt hogy a művész önmeghatározása (s ezáltal alkotása) kapcsolatban állt a környezetével. EZ változott.
... a művész önmeghatározása és (alkotása) semminek nem függvénye, (csak a Jóistené) ellenben a környezet önmeghatározása kérdésessé vált. A környezet "fut a művész után" képtelen saját magát a művész relációján kívül meghatározni.
Na ezt a mondatom lehet márványba vésni.
***
Munkácsy nagyon jó téma Fórumtémát is megérne.
Szerintem a jövő IS dönt. Hogy kiről dönt, az is kérdés. Hogy jól dönt-e, újabb kérdés. Vajon az egyszer jónak ítélt, mindig az is marad? Munkácsy megítélése sem egyforma, sőt vannak, akik azt mondják, hogy többet ártott a magyar festészetnek, mint.... stb. A kubizmus "felháborító" formabontása, lassan klasszikusnak mondható. Igen, az ÚJ-ÉRTÉSE, megértésre igény, az átértékelhet sok mindent. De aki a jövőnek alkot és nem a pillanatnyi "múzsára" hallgat, az többet veszít, mint nyer.
Nem tudom.
Régebben szerintem ez így ment. Talán mára egyféle axioma lett, rigmus, szólásmondás-féle
... de valahogy olyan folyamatok zajlanak, hogy értelmét veszti ez a kijelentés.
Ugyanis az, ami ebben a mondatban az alany: a "jövő" az alatt művészettörténészek, befektetők, politikai és filozófiai ideák sora a tényleges "alany". Már akik "eldöntik"
Mássá alakul MOST a világ.
Miképp:
Ősz Zoltán: festő már akkor is mikor fest. Csontváry művészete még most is értelmetlenség lenne, ha nem lenne egyféle ÚJ-ÉRTÉSRE, megértése igény.
A "művészi lét egy életforma" írod, de a mi új, hogy ma már nem külső (jelenkori vagy jövőbeli) vélemények kérdésének függvénye a művészi lét választása, vagy gyakorlása.
A környezet ennek tényét már meg nem kérdőjelezheti, legfeljebb abban dönthet, hogy a művészt saját maga milyen mértékben segíti.
Valahogy így alakult át a világ... (Vízöntő korszaknak hívják egyébként)
eszembe jutottak a Csontváry-vásznak.egy önzetlen amatőr munkái,amik senkit sem érdekeltek évtizedekig.meg a francia nyelvű Picasso-film,ahogy a mester rajzol a kamera előtt.meg Ősz Zoltán,a nyugdíjas tanár,amint a Duna-deltát festi...
művésznek lenni egy életforma.a baj csak az,hogy a jövő dönti el,ki is volt művész igazán?
az én variációm ez:megláttam a képet.hatással volt rám.lemásolni nem akartam,nem másoltam még,nem is akarok ez agy skicc,amit nagyvonalúan aláírtam..pár perc munka után.A célomat elértem.Ha az eredeti mellett a falra festhettem volna fel,büszkébb lennék.és ismertebb is
Nekem semmiképp nem "ütlegelős" gondolataim támadnak itten.
Az jut eszembe, hogy van egy ember festészeti elindulásának valamilyen kezdete. És az lehet elég lassúcska, könnyed és finomkodó is, meg lehet bazira drámai is. Általában a finomabbak ismeretesek.
Na itt a durvább változatot látom, az alkotó nekifogott Mona Lisa lemásolásának, majd ... majd valami fordulat állt be...
(Istenem: vajon ilyen fordulat kinél áll be? Egy másolás felútján... kérdeném....
Nem e az van általában, hogy a folytatás kierőszakolása az eredeti tervnek... mindegy hogy milyen szinten... és utána meg sok év sok képe... és önhazugságok sora.
Tehát utána... utána meglehetősen gyomoról, lendületből elkészült a "környezet". Mely egy lehetséges irány első jelzése.