"mondjuk így - egy expresszió kritikája"
Állj. Azt fontos megérteni, hogy a kritikus, először igyekszik megérteni azt a bizonyos expressziót. Látni ő is mint a festő. HA sikerül neki, akkor ezután kezd gondolkodni azon, hogy vajon a képfelépítés a képen lévő dologk valóban ennek az ez expressziónak, gondolatnak, érzésenk, stbnek van e alárendelve, a legjobb megvalósítás e, a legmegfelelőbb eszközök e... ahhoz amit a festő akart. Tehát szó nincs róla hogy kritizálni lehetne egy egy gondolatot: "de butaságot gondolsz" "ilyet nem érezhet az ember" "legyen más benyomásod" ...ez abszurd.
...
Tehát a dolog ott kezdődik, hogyha nem értem meg, hogy a festő mit akar, akkor nem is fogok hozzászólni a képéhez. Vagy azzal kezdem, hogy megkérdezem tőle.
***
Még az "iskolapéldára" visszatérve. ha ez a fajta empátia nem volna, akkor az lenne, (és bizony van rá példa jócskán) hogy iskolák a sok korrigálás folyamata során kellően befolyásolható személyiségű tanoncai a iskola végeztével a tanárok, mesterek, (meg az ott éppen uralkodó szellemiség, felfogás ) klónjaivá lennének.
Tibor amiről te írsz, az valóban "iskolapéldája" a korrekciós kritika helyességének...de itt most nem a tanításról van csak szó. amiről én írtam, az, mondjuk így - egy expresszió kritikája...én ebből indultam mert nálam ez történt. az itt a piros-hol a piros ( bocs a viccért) alapvető allűr, aminek a feltárása elrajzolás-szinten van, és teljesen jogos
Az esetlegesség hibája versus 'eltúlzott hiba' -mondja Anikó ...ki határozza ezt meg? Chagall néhány (vagy összes?) képe beleillik az esetlegesség hibájába, amiből koncepciót csinált, ugyan úgy mint Modigliani... építő lett volna a kritika? ha az ipse itt a Pemzlire tette volna fel a képeit a héten?
...persze ez egy olyan tört számos összevonás, ahol NINCS közös nevező, mert természetes individumok vagyunk saját belső hanggal, amit jól-rosszul megszólaltatunk és aztán kapunk érte...valamit
Szerintem a korrekciós kritika abból származik -hogy nagyon egyszerűen fogalmazzak-, hogy valami 'húzza' a szemedet, határeset. Nem tudsz elmenni mellette, mert valami ott nem stimmel.
És amikor alkotóként ilyet kapok, akkor elgondolkozom rajta, hogy szeretném-e ezt a hatást. Hiszen ilyen hatást ért el a képem. Amikor egy "hiba' el van túlozva (Picasso példa) akkor fel sem merül ez a kérdés. Nem húzza a szemedet, igaz?
A másik példa, amikor az alkotó megváltoztatta a képét: más lett. Új. Semmi köze az eredetihez. Nézd te is friss, új szemmel... ha sikerül... mintha nem láttad volna a régi változatot.
Korrekciós jellegű kritika nem helyén való? Hm.
Egy művészeti iskolában pl. mindennapos történés.
Ezek KÜLÖNBÖZŐ típusú közlések, árnyalatnyi vagy lényeges különbségek vannak köztük.
(De mind korrekcióra irányul) :
1."Ez a fajta piros, ide nem való"
2."Ezen a piroson én a te helyedben elgondolkodnék"
3."Ha nem ezt a pirost használnád hanem ezt, akkor sokkal jobb lenne. Próbáld csak ki."
4."Elgondolkodnék ezen a színvilágon. Van benne valami ami miatt nem áll össze. Megtalálod a hibát?"
5."Változtass a színeken!"
6."Mi az ami szerinted elrontja ezt a képet?"
7....
Én azt (nagyon azt!) gondolom,hogy a művészetekben a korrekciós jellegű kritika NEM helyénvaló. hogy miért nem?: mert nem feltétlenül a tudást, hanem technikát,esetlegesen látásmódot, stílust, érzelmi-gondolati hozzáállást kritizálunk. AZT, amit nem is ismerünk vagy érzünk át az adott pillanatban--az alkotás pillanatában. A példád is ezt bizonyítja szerintem, és emiatt --utólag --még az alkotó is belekeveredett saját dolgába
Igen ez a "jóindulat" dolog is fontos. Meg amit még külön aláhúznék Anikó gondolataiból: "Veszi az időt, a fáradtságot, és elgondolkozik, és javaslata van." ... igen, ez az egymásra történő időszánás, odafigyelés, ez egy nagyon jó dolog.
Ha már itt tartunk, és sok oldalról próbáljuk nézni ezt a dolgot, emlékszem tavaly egy esetre, amikor ketten vagy többen nagyon konkrét és nagyon jó kritikát, (negatívat) sikerült megfogalmaznunk egy képpel kapcsolatba, és az alkotója el is gondolkodott rajta, sőt át is alakította a festményét... de nagyon nagy marhaság lett a végeredmény. A két kritikából + az alkotó saját elképzeléséből... Mindkét kritika igaz volt, a festőnek is meg volt a saját igazsága, de.... mégse tudott ez mind úgy összeadódni, hogy valami még jobb dolog legyen belőle, sőt. ... Na vajon ilyenkor mi a hiba?
Van aki az életét szenteli a megismerésnek, mint Leonardo, mások kihagyják a képből talán amit nem éreznek magukhoz közelinek. Elképzelem Picasso arcát, amint Modi azt mondja neki, olvasson Barcsayt, mert 'A nő párnával' mellőzi az anatómiai tudást
Viccet félretéve, értem és egyet is értek a negatív kritika szükségességével. Tény hogy sokkal hasznosabb a nyalogatásnál . Amit viszont nem írtatok le, de fontos: legyen jóindulatú és objektív, mert csak így van létjogosultsága. Persze...kritikus nemzet vagyunk...miért pont ebben lenne mindenki objektív..
(és a "Pemzli szerintem ilyen értelemben elég jó" valóban)
A Pemzli szerintem ilyen értelemben elég jó. Én viszonylag elég sok olyan (a te szavaiddal) "rossz" kritikát kaptam, ami nagyon hasznos volt. itt az évek alatt.
A kritika "konkrétságára" vonatkozó észrevételed is tetszik.
aztán sokan mondják hogy egy kritikus legyen felkészült, alapos, alkalmasint a másik emberből is felkészült, pl éljen le vele 20 évet Nálam ezek mind nem feltételek, bárkitől bármi rosszat szívesen veszek néha nagyon egyszerű gondolkodású emberek is nagyon mélyre látnak és lényeges, kényes dolgokra tapintanak. És az a jó.
Igen, olvasom a fórumot is...
És inkább itt fogalmaznám meg a gondolataimat.
Amikor kritikát kapok, akkor a legjobban azt szeretem, ha valaki konkrétan megmondja nekem, hogy szerinte mit és hogyan kellene változtatnom. Sokkal jobb, mint az általános hümmögés-hammogás. Mert akkor viszonyulhatok hozzá.
És mindig megkérdezem magamtól, hogy van-e benne igazság? Abban amit ír, van igazság? Tényleg úgy van? Vagy csak szédítem magam azzal, hogy lehülyézem a másikat? Különösen fontos, hogy megkérdezzem magamtól, ha ugyanazok a dolgok újra és újra visszatérnek hozzám.
És elhihetitek, nem mindig tetszik, amit kapok. Néha egyáltalán nem. Velem van napokig. Fel kell dolgoznom. Kiderítenem az igazságot... magamról.
És ehhez egy "nemszeretem" kritika segített hozzá. Fura, nem? Kezdek másképp állni a kritikához. Várom a "rossz" véleményt. Mert magamról tanulhatok.
Szóval rendkívüli módon értékesnek tartom a "rossz" kritikát, Veszi az időt, a fáradtságot, és elgondolkozik, és javaslata van. Míg a többség nem csinál semmit, hallgat... Abból pedig nem fejlődöm.
És miért írom ezt ide?
Hát azért, hogy kínáljak egy újabb nézőpontot, újabb gondolatot. Mert nekem ez nagyon egészséges viszonyt hozott... a kritikához, és magamhoz.
..van egy 'ismerősöm' a facén..aki a képeim mellé odaírja, hogy vegyem meg és tanulmányozzam Barcsay Jenő Művészeti anatómia c. könyvét..bár maximálisan egyetértek azzal amit írsz Tibor, mégis nyomot hagy és elbizonytalanít a kritikája, amint védekező hozzászólásomon ez látszik is. Ellensúlyozásként tényleg jó olvasni itt a ti gondolataitokat. Köszönöm
meglehetősen fura kép él sokakban az anatómiáról, meg főleg annak "számonkérhetőségéről" mostanság, (most nem mondom el hogy ez minek a hozadéka
Ahogyan minden absztrahálódik, míg kép lesz belőle, az embernek ez a dimenziója, amit összefoglaló néven nevezünk anatómiának, az is. na most ezek után gondoljunk bele mennyi féle absztrakciós irány, és ezeken ezernyi lépcső, meglépése után mi mindenné változhat az anatómia. nem is biztos hogy észlelhető, még csak nyomokban is, az amivé transzformálódott.
A "számonkérhetőség" akkor jön elő, ha valamilyen okból szerepet szánunk a rengeteg képi kifejező eszközön belül valahol az anatómiának, is, hiszen, bizony sok mindenre használható dolog, sok mindent hordoz abból ami az ember. Mondjuk ha fontosnak látja az ember, hogy a kép (lényeges) feladatait rábízza.
Dehát ez egy eset az ezer és ezer lehetőség közül, nyilván láttunk olyan képet ami szép színes foltokból állt csak, vagy néhány geometrikus formából, és embert ábrázolt mégis.
Gratulálok, Vili, ehhez a nagyszerű képhez. Mert nekem például eszembe sem jutottak ebben az esetben az anatómia törvényszerűségei, annyira intenzív, magával ragadó a látvány. A monokrómra hajló színvilág pedig különösen közel áll a szívemhez.
Nagyon szép, szomorú festmény. Már ugye, ha szép a szomorúság... Engem nem zavar az anatómia. Kifejező. Befelé forduló. (Kijön a befelé fordulás... igaz?)
Szerintem minden önsajnálatra és depresszióra hajlamos embert meg fog érinteni: igen, igen, ő érti a bánatot... Szép.
Érdekes amit írsz, meg se fogalmazódott bennem az anatómiai hiányosság gondolata. Az utóbbi idők legjobb képe számomra Tőled, nagyon tetszik (a fotó lehetne valóba jobb )!
még mielőtt kapnék az anatómiáért, aminek a precíz helyessége nem a képeim része, valóban szeretném jelezni hogy hangulati és expresszionista a hozzáállásom a festéshez..és azért bánatos a kép, mert ez egy törpe amint hárfán játssza a szférák zenéjét, és szomorú, mert nem ér földig a lába..
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
Köszönöm szépen.
