Tudod Tibor, itt és most olyan dicséretet olvastam, amit csak kívánhat az ember a munkájára!
Köszönöm Neked, és a tiszta lelkű kislányodnak is, aki gyönyörű, romlatlan látásával elmondta a kép tartalmát, és tudta, csak úgy magától!
A lányommal (5 éves) együtt nézegetjük a képeket, idáig neki ez a kedvence az egész honlapon. Tolmácsolnám a véleményének kivonatos tartalmát, (mely tökéletesen alátámasztja a #12. hozzászólást.) "Utazni is szeretnek, a katica jól tud repülőt vezetni, a csiga meg nézi hogy mikor jön már a Föld, akkor kiabál a katicának, hogy "Föld-Föld"!", nagyon jó szeme van a csigának. Akkor is szól ha katica nekimenne egy magasabb jéghegynek, mert nem figyelne oda. Mert ezek BARÁTOK."
Tudod Miklós, pontosan oda tudom sorolni, ahová szántad
Jóindulatú, és segítő, megindokolt hozzászólás!
Nagyon köszönöm, és igazad van teljesen. Valahogyan én is így látom, ebben csak megerősítettél!
Bizony nem kell rosszra gondolni
Köszönöm a véleményt, és örülök, ha tetszik. Egy másik portálon pont most láttam, hogy már 6 névtelen piros kezet kapott a kép, tehát már magam sem tudom, hogy jó-e, vagy nem Bizony, a névtelen vélemény nem gyerekjáték. A Tanú c. filmből már tudhatjuk, a névtelen feljelentés komoly dolog))
Eh... sohasem fogom megtudni, hogy jó képeket is tudok csinálni, vagy nem, ha ennyire megoszlanak a vélemények))))))))
A szárnyaló fantáziád mellett, még nagyon jól használod az ecsetet is, valamint a szineket is nagyon tudod alkalmazni. Nekem ez a kép nagyon aranyos! Bízom benne, hogy hamar kisodorja őket a szél, vagy a víz, a partra. Ha nem, akkor már szomorú! De nem kell mindíg a legrosszabbra gondolni!
Viccet félretéve, ez megint egy nagyon szomorú kép számomra. Lehet, hogy csak belemagyarázom. A helycsere valóban nem jó, nem is lehetséges gondolom, viszont valami közbenső megoldást el tudnék képzelni csak ki kellene találni mi legyen az. Ez meg nehéz.
Úgy tűnik, hogy mindegyik szereplő a neki megfelelő járgányt választotta. Érdekes lenne és másképpen szólna, ha helyet cserélnének. HM.. Nagyon tetszik a vized!!
Na szóval ha jól értem, miközben egy ópiumbarlangban feküdtél félig öntudatlan állapotban, elraboltak az UFO-k? Kicserélték néhány papírhajós/repülős emlékedet sajtostallérosra, amit igazinak élsz meg?
Köszönöm Neked, és a tiszta lelkű kislányodnak is, aki gyönyörű, romlatlan látásával elmondta a kép tartalmát, és tudta, csak úgy magától!