Köszönöm szépn mindenkinek a hozzàszolàst! Voltam egyszer egy élökoncertjén. Nem tudnàm azt a tapasztalatot, érzelmet szavakba önteni. Mindenesetre bizton àllithatom, hogy nem egy depresszios ember és ez a kép is, ekkora mosollyal, ugyanugy illik a személyiségéhez. és ez nem egy bohockodo mosoly, hanem egy tiszteletremélto emberböl fakado, tiszteletet ado mosoly a közönsége felé. Legalàbbis nekem ezt jelenti.
A rajzrol annyit, hogy ugyan felismerhetö, de néhol elcsuszkàltam, igy nem mindenhol sikerült visszaadni a sajàtos vonàsait.
Tehát a rajz. (Most a többi nem érdekes)
Nekem Cohen egy idegen világ. Egy idegen, csodálatos világ.
Cohen annyiszor szomorú, nem mint egy bohóc, akinek ez a dolga...
Annyira megszoktam az ő sajátszomorúságát, hogy azt is megszoktam hogy Cohenen keresztül beszélgessek szomorúakkal.
És most hm...
micsoda tévedésben vagyok én...
De Attila!
Egy valami fantasztikum számba megy a zenei részlegednek az a dimenziója hogy hányféle embernek kellene lennem hogy csak egy pillanatra is akár azok közöl a zenék közül valami pici közös pontunk legyen.
Csodaszámba megy nekem ennek a megértése.
Amennyire nem ment ez idáig a festmények kapcsán, tökvilágos lett kétnapi feltöltésmennyiségdtől.
"próbáltam hallgatni" írtam, emlékszel... az elején. (akkor még volt kb 10 szám)
azt gondoltam hogy jó, jó, én a kockazenét szeretem
(meg még ezenkívül egy pici szegmensre), de ... megvan bennem a képesség az elfogadásra.
De mi is az "elfogadás"?
----
Két mondatban összefoglalva:
"Nem szeretem ezeket a más-zenéket.
És... szeretem a más zenéket szeretőket"
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
A rajzrol annyit, hogy ugyan felismerhetö, de néhol elcsuszkàltam, igy nem mindenhol sikerült visszaadni a sajàtos vonàsait.