Jó, szóval a katalizátor megtette a dolgát, összegyűjti magát... és elmegy festeni.
Mielőtt "megoldják" őt is, mint Markot. Bár nem tudom, mi történt vele...

Tessék egy következő képem alatt is folytatni. Ott új katalízis indulhat: Például ajánlhatom a Gerinctornát... abban még senki nem szúrta ki a bele rejtett hibát?

Anikó, a Pemzlit ilyen céllal hoztam létre (egyik célom).
Ide olyan művészeket hívok, akik ezt a folyamatot be tudják indítani, meg tudják mutatni mi érték és mi nem, még akkor is ha éppen arról írnak, hogy az ide látogatókat nem lehet tanítani erre!
Szerencsére én a visszajelzésekből mást látok.

Volt a pemzlin régebben egy srác, Márknak hívták, ő volt ezzel ugyanígy, de megoldottuk. Mark Rothko, az hiszem így hívták.

Nincs is annál hízelgőbb gondolat egy alkotó számára, hogy ki kell képezni/iskolázni kell a közönségét... mert avatatlan szemek nem értik ... érthetik... csak ritka és különleges esetben.

Igen. Tetszik nekem is. Tessék tömegekeket kiképezni a műveim értelmezésére! Én is ebben a modern-marketing-korban élek. Jóóó ötlet. Tetszik.

Hát, van abban valami, hogy az iskolákat be lehetne zárni, de nem bezárni kellene, hanem valaminek változni bennük, valami alapvetőnek. (Biztos már elmeséltem, hogy) 6 évig kínlódtunk a csellótanárnőmmel, mert ő űlt velem szemben, az órán, meg előttem volt a kotta, én néztem a kottát, ő meg instrukciókat adott. Szóban.
És akkor volt egy pillanat, (6 év után) mikor az történt, hogy felállt, kivette a kezemből a csellót, és eljátszotta amit mondani akart. És egyből megértettem. Utána így tanultunk. Se kotta, se szóbeli irányítás, se zenei értelmezések szóban. Ha így kezdjük elsőtől, akkor 1 év alatt elsajátítottam volna 6 év tananyagát, de ez a legkevesebb. Dimenzionálisan másféle "tudásátadás" volt ez.

Akkor csukjuk be az iskolákat is mert mi értelme tanítani bármit is!
Szerintem az emberben benne vannak bizonyos dolgok, amik nem biztos, hogy katalizátor nélkül elő tudnak jönni, ilyen lehet egy mű értelmezése, értése is. Szerintem semmi baj nincs azzal ha megtanítjuk a közönséget.
Mikor valaki elmegy a hegyekbe a szerzetesekhez tanulni mit mondanak neki? Te nem vagy vadonban szaladó, menj innen!! Hülyeség!
Természetesen ha valaki rá tud minden segítség nélkül kapcsolódni arra amit mi művelünk, az tökéletes, de ez ritka.

Én biztos nem. Én a vadonba szaladókra.
A vadon frekvenciáihoz nem kell "értés". Sőt, feltehetően a gátlások falainak anyagában éppen nagyon sok "értés" szerű dolog van.

Attila, te mű-értelmezésről beszélsz. A mű-értés és a mű-értelmezés nagyon nem ugyanaz.

Az értés az elsődleges feldolgozása a bejövő képi információnak. Amikor valaki 'néz, de nem lát', akkor nem jut el a feldolgozásig. Például vannak emberek, akik látnak egy képet, és beszélnek róla maguknak. Belül. Mert alapvetően auditív a fő feldolgozási rendszerük. Nem közvetlenül értik, hanem "megbeszélik magukkal." Például így: Ez itt egy sárga virág. De hol a szára? Miért nincs ennek szára. Ja, igen, ott az a barna, de biztos ehhez tartozik?" Míg egy vizuális valaki már rég belemerült a sárgák-barnák kavalkádjába.

Az mű-értelmezés teljesen más dolog: az elsődlegesen feldolgozott 'információ' magyarázata. Szerintem erről írtok. Ezt persze lehet tanítani. Adhattok szempontokat, ötleteket, hogy mi legyen, ami tetszik. Gyakorolhatjátok és gyakoroltathatjátok, hogy mi az aktuálisan elfogadható. Ebben a korban, ebben a civilizációban, ezt és ezt giccsnek hívjuk. Ezt pedig gyenge kompozíciónak. Ezt pedig mesterműnek. Kategóriákat taníthattok. Magyarázatot. És képzett-szemű műértelmező, azaz magyarázó lesz a végeredmény.
Erre vágytok?

Jack London "Call of the Wild" (Sokkal jobb lenne, ha a magyar címe "szó szerinti" lenne, mert épp ebben van a lényeg) Tehát mondjuk "A vadon hívása."
Van ebben egy lány farkas a vége felé, aki csalogatja Buckot, a főszereplő kutyust az értelmetlen és gonosz emberi világból, környezetből a vadonba. ( A "vadon" jelen példázatban az a hely, ahol természetes hogy jó képek készülnek, és az emberek értik és szeretik őket, szóval egy eszményi helyzet)
A csalogatás úgy történik, hogy ő a vadonból tesz meg Buck felé 100 lépést, Buck meg 10-et vadon felé vissza.
Na ezt érzem én a festészetben. 100 lépést kell tenni visszafele a festőnek, hogy elmenjen a nézőig, ahol már az észlelési határán belülre jut, majd az történik, hogy a néző visszafele legfeljebb 10 lépésen keresztül halad vele a vadon felé. Majd megtorpan, és a festő magára marad.


Annyit tennék még hozzá, hogy a "vadon hívása" egy kérlelhetetlen hívás, nem valami estleges, ad hoc dolog, és az a meglepő hogy egyáltalán csalogatásra van szükség. a természetes, vagy logikus az volna, hogy egy kérlelhetetlen hívásra úgy reagál az ember, hogy csapot papot otthagyva szalad be a vadonba. de nem ez van. Sikerült annyi gátlást kiépíteni vagy nem tudom, falakat, hogy ez a dolog valami katasztrofálisan nehéz. Nagyon jól van ábrázolva a műben Bucknak ez a keserves kínlódása..

***

A képek maguk a csalogatások. Vagyis a hívás inkább. a hívás maga.
"Ha jössz vele, megérint, megrezdít benned valamit... vagy nem... Kiderül. Játszunk.
Ha nem jössz vele, az is rendben, akkor marad a kép, ahogy eddig. "
Ahogy Anikó írja.

Alighanem a vadon nagyon sokféle frekvenciát bocsát ki, hogy mindenkiben megrezdítsen valamit...
Sok sok "100 lépések" ... és mégis alig alig egykét útnak induló.

Biztosan el lehet, de nehéz! Akikkel én beszélgettem, azok egyáltalán nem tudtak különbséget tenni érték és giccs között, amit én láttam azokat ők egyáltalán nem. Érdekes nagyon.
Vagy talán mégsem annyira, ha belegondolunk, hogy egy cipőről se tudjuk azonnal megállapítani, hogy minőség vagy nem. Van, aki ránézésre megmondja, de van, aki nem, akinek el kell mondani, hogy miért is nem jó vagy éppen jó az a cipő. Az ismertető jeleket meg kell neki mutatni, amik alapján azonosítani és kategorizálni tud.

"Nem lehet egyetlen képbe beintegrálni egy teljes látásfejlesztési folyamatot." (Ezt 2003-ban írtam) Vagy mégis? Tartalmazhatja egy kép a hozzá vezető utat, kell e tartalmaznia, feladata e egyáltalán. El kehet e helyezni a képen mondjuk úgy "katalizátorokat" amik valahogy valami egészen trükkös módon mégis "belökik" a figyelmet.
A képen belül...vagy kívül... "írásban"...

Így van!
Ezért kell tanítani az embereket műértésre, de ezt szerintem nem a képeke alatt kellene hanem már jóval korábban, mondjuk a iskolában, otthon a szülőkkel....
Alapvetően az a baj, hogy érték és értéktelen között nem tudnak különbséget tenni, hol van akkor még a műértés!
Közelebbi ismerőseim között megfigyeltem, hogy taníthatók, ha beszélek arról mi értékes és mi nem és felhívom a figyelmüket a különbségekre mint technikailag, mint pedig tartalmi, mondanivaló szempontjából, egy idő után elkezdik önállóan látni ezeket.

Re: Tibor
Legyen is önálló! 18 évesen már vezethet is.
A viccet félre téve, nagyon is értem, milyen találkozni egy régi képpel. Új szemmel látod. Minden megváltozott... és semmi nem változott.

Milyen lenne 200 év múlva találkozni a régi képeddel?

Re: Attila
A magam részéről kedvelem a magyarázatokat IS.
(Ami persze egy 'béna' képen mit sem segít...) Különösen, amióta tudom, hogy az emberek csak egy részének az elsődleges befogadási csatornája a látás. A többiek a látáshoz később jutnak el... Fura. Hiába néz, nem lát. Én meg képet teszek elé...

Re Anikó:

***
"Standalone" képek. Mi is ez az önállóság. Egészen meg szoktam illetődni, mikor egy mondjuk húsz év elteltével találkozom egy képemmel, AKIVEL nem "beszéltem" azóta. talán nem is gondoltam vele. Megálmodtam, megalkottam, "felneveltem" ... az idő alatt közösek voltak a dolgaink...sok közös dolgunk volt... aztán "felnőtt" és kirepült, mint az ember gyermeke. és azóta olyan története, történelme lett amiről én semmit sem tudhatok. Emberek látták, egy lakásban volt, egy család mindennapjaiba szövődött bele ... de kétségtelen hogy elvitt magában belőlem egy részt. Ahogy írod.
Különös érzés viszontlátni nagyon.

Re Atti: Igen, ezzel a pontosítással igaz, amit a Csaba erről szokott mondani. ez a probléma egy érzékeny dolog, legalább is nekem, mint tudjuk Gyakran esem a ló mindkét túlsó oldalára. ( Képemen látható dolgok megmagyarázásában ) Szóval érzékeny dolog ez, nagyon gyorsan lehet egy szűk csőbe terelni az értelmezési tartományt, hatásokat kioltani, játékot megsemmisíteni, és ezzel még egy jó képet is elrontani. De ugyanakkor fel is erősítheti, ki is nyithat, ki is szélesíthet utakat a festészet közben előtt után a festőben felmerülő gondolatok ismerete..megismerése.

( De ezen kívül, én kifejezetten szeretem azt a dolgot, ami talán különbözik ettől, hogy az alkotó kifejezetten "két csatornán" mond, ad valamit, és ezek együtt adják ki az alkotás egészét. Mint mondjuk Lesznai Anna, aki rengeteg verséhez festett képeket, vagy fordítva, nem tudom. Nem is hiszem hogy valamelyiket valamelyikhez...hanem valahogy egyszerre születtek ezek a dolgok )

Jávorka Csaba azt mondja (ha jól tudom), hogy egy kép önmagában kell, hogy megállja a helyét, de nem hinném, hogy az ehhez hasonló gondolatok ellen volna.
Mint ahogy én sem.
Amit én nem szeretek az az, mikor megmagyarázzuk mit látunk a képen, szerintem Csaba is ez ellen szólt csak, nem pedig az ellen ha egy gondolatot társítunk hozzá.
Tehát mikor a festő ELMAGYARÁZZA a képen látottakat, az én szerintem nem szerencsés, hagyni kell a nézőt JÁTSZANI a gondolatokkal, Csaba képei is ezt teszik. Tehát nem állja meg a helyét a felvetésed mert ugyan az a cél, de más eszközökkel.

Szerintem a cím, ugyanúgy része a képnek. Azzal születik. Számíthatjuk, azt is egy 'ecsetvonásnak'. A 'cím nélkül' pedig nem jelent semmit. Nincs kész: dolgozz még rajta, nem született meg. Ahogy nevet adunk minden teremtett dolognak, a kép is akkor teremtődik késszé, amikor címe születik.

És persze... persze, hogy nem mindegy, hogy 'Haldokló ember egy kereszten' vagy 'Az Emberiség Megváltója' cím születik. Mert nem lesz ugyanaz a kép.

***
Jávorka Csaba ezek szerint nem szeret játszani gondolatokkal.
Én igen. :-)

Felkínálok egy gondolatot. Ha jössz vele, megérint, megrezdít benned valamit... vagy nem... Kiderül. Játszunk.
Ha nem jössz vele, az is rendben, akkor marad a kép, ahogy eddig.

***
Szerintem az 'önálló képekben' is benne marad az alkotó, ki nem lehet operálni belőle... :-) Csak már sok-sok értelmezést, új jelentést ragasztottak hozzá az idők során.

***
Az üvegek? Rajongok értük. A fényekért, árnyékokért, tükröződésekért... kifogyhatatlan csoda.

És amit írsz, a lélekről... szép gondolat.

Az almafát a kancsóba Hm.
Nekem az az érzésem hogy benne is van. Hozta magával az alma az almafát. Az almafával meg az egész teremtett világot. A napsütést, a földből felszívott ásványokat. Amikből lett.
És most megihatjuk, almalé formájában.
És akkor bennünk lesz.

***

Most amit Atti mond...

Azon gondolkodom hogy a címe nélkül vagy egy olyan címmel mint "almás csendélet" pl, elérné e ugyan ezt a hatást. Szerintem nem. A kép és cím közötti ellentmondás egy gondolkodási mozgást indít el, amit egy semleges cím nem tenne. A mozgás elindul, és nem csak egy lépcsőt lép akkor már az ember, hanem végig megy a lépcsősoron. Lefele is, meg felfele is.

Jávorka Csaba szokta mondani hogy egy képhez alkotó ne fűzzön gondolatokat, a képnek már önállónak kell lennie, úgy kell hatnia ahogy.
Én ezzel nem értek egyet, sőt, úgy vélem hogy egy kép egy kiindulópont, a néző, de esetleg a festő számára is, belső elindulások, vagy párbeszédek, beszélgetések kiindulópontja.

Kezd megfogalmazódni bennem egy érdekes szempont, így az idők során, vannak "önálló képek" ezek "leszakadtak" az alkotójukról teljesen, mondjuk úgy "standalone" képek, teljesen önálló életet tudnak élni... és vannak olyanok amelyek nem. Valahogy ezeknél az utóbbiaknál valamilyen módon tudni kell, hogy mit és hogy gondolt az alkotójuk, olyan szoros szálak fűzik a képhez , hogy talán nincs is értelme nélküle nekifogni a kép megértésének. Aztán persze olyan is van, hogy az mégis ezzel próbálkozik az ember És nem csak a megértésének, pusztán a "hatása" is olyan, hogy nemcsak a kép hat, hanem az alkotót maga is "ott van".

Én mindkettőt szeretem, és ezek minden változatát, és különösen szeretem a művészi közléseknek ezt a "vizuális+verbális" változatát.
Igazság szerint valahogy "egyértelműsít". Olyan bizonytalanság uralkodik most a világban, hogy bármennyire is izgalmas és fontos dolog rejtvényeket feladni a nézőknek, néha azért nagyon jó stabil, biztos pontokat is nyújtani.
Nagyon nagy erre az igény. nem jó az, ha a látó emberek állandóan kérdő mondatokat írnak. Nem lehet mindig az úgy is fennálló bizonytalanságmennyiségre még egy lapáttal rátenni. Időnként állítani is kell.
Ilyesmit pl. : "Az élet szép."

***

Na még visszatérve a képhez, látom ez az üveg dolog is visszatérő elem Nálad. nekem egy nagyon egyszerű képzettársítás jut eszembe róla: az üvegedény a "lélek". Így kell lelket festeni. Most éppen egészséggel és vidámsággal van megtöltve.

Attila, Patricia, köszönöm. Örülök az értő és lelkes közönségnek. Nem is tudjátok milyen inspirációt merítek belőle!

Na végre itt van az én legújabb kedvenc festőnőm!!Ezer egy éve nem fogott meg semmi annyira mint a Te munkáid!

Először mindig a képet nézem, ami jelen esetben akár tűnhet furcsának is, lassabb felfogásúak hátrányban, de aztán meglátom a címet is és már el is mosolyodtam. Végül elolvasom az alatta lévő mondatokat és már nevetek is. Ez az a humor egyébként, ami pont a kedvemre való, nem túl direkt.....